Az utolsó kistérségi szüretet tartották Vereben – képek

821

2013-tól megszűnik a kistérség, így idén tartották az utolsó Velencei-tavi Kistérségi Szüreti Mulatságot Vereben. A rendezvény ötletadója  Kiss László, aki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Terméktanácsának Elnöke, a Tokaj Kereskedőház Zrt, ezt megelőzően a Hungarovin vezérigazgatója, Pázmánd Község képviselő testületének tagja, Pázmánd szülötte volt.

Az ötletével partnerre talált Pázmánd akkori polgármesterében Kutai Tiborban, így 2007-ben meg is tartották az eső Kistérségi Szüreti mulatságot Pázmándon. Sajnos Kiss László már nem élhette meg a második rendezvényt, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Velencei-tavi Kistérségi Szüreti Mulatság Vereb - 2012. szemptember 15.

Felvonulás Vereb főutcáján

Minden évben a Velencei-tavi Kistérség más-más települése ad otthont a rendezvénynek. Az első Pázmándon, a második Pákozdon, a harmadik Sukorón, a negyedik Gárdony-Agárd-Dinnyésen, az ötödik Kápolnásnyéken és a hatodik – és egyben az utolsó – Vereben került megrendezésre.

A rendezvény célja a Velencei-tó környéki borok népszerűsítése, a településekről érkezett szőlők feldolgozása, Polgármesterek borának elkészítése. A programok között szerepel közös szüreti felvonulás, szőlőfeldolgozás, szüreti bál. Ezen kívül a rendezvény célja, a Velencei-tó környéki borok kóstoltatása, a borkultúránk fejlesztése a borászok és a fogyasztók találkozásainak megszervezése a magyar bor hírnevének öregbítése.

Velencei-tavi Kistérségi Szüreti Mulatság Vereb - 2012. szemptember 15.

Borkóstoló Velencei-tó környéki borokból

Igencsak nagy eseménnyel kezdődött az idei szüret, hiszen testvértelepülési megállapodás  aláírása került sor Nagyrábé és Vereb között. Egész nap Dancsó Gábor velencei, Nagy Gábor és társa pázmándi, Mati Károly kápolnásnyéki, Kovács Csaba és Sándor valamint Mocsi Tibor verebi borászok felajánlott borait ízlelhették meg az érdeklődők.

Velencei-tavi Kistérségi Szüreti Mulatság Vereb - 2012. szemptember 15.

Kistérségi színpad…

Délelőtt a kistérség települései a gasztronómia világában mérhették össze tudásukat, borkorcsolya készítő és főzőverseny keretében. A hagyományos szüreti felvonulás után a pedig a színpadon is bemutatkoztak a települések művészeti csoportjai. Az estét mi más mint egy fergeteges szüreti bál zárta, ahol Vili és bandája húzta a talpalávalót.

Reméljük, hogy ez a jó kezdeményezés a kistérségek megszűnésével nem marad abba és a hagyományos szüreti mulatságot nem csak emlékeinkben őrizzük meg, hanem ápoljuk is ezt a hagyományt.

 

Még több fotót találhatnak a www.velenceitofoto.hu portálon!

Velencei-tó Sajtó / Velencei-tó Fotó




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás