Elkezdődött a szüreti időszak – Felvonulás és bál pázmándon – képek

991

Pázmánd – Idén is, – ugyanúgy mint tavaly – a szüreti felvonulások és bálok időszakát a Velencei-tó környéki települések közül Pázmánd kezdte meg. Vidámsággal, sok zenével, tánccal, igazi szüreti vigadozással volt tele a falu szombaton.

Délután háromkor indult az eredményes szüretet ünneplő, és a bort dicsőítő menet a Deák Ferenc utca elejéről, majd négy óra után értek a művelődési ház elé, ahol szőlőlopással, tánccal, bor és must kóstoltatással ünnepelték a szüretet. A felvonulókat idén is több ház előtt fogadták a a helyiek és borral, üdítővel, kávéval, finomabbnál finomabb süteményekkel, valamint pogácsával kínálták.

A bál este nyolc órakor kezdődött a művelődési házban, ahol – a helyiek elmondása szerint – régen voltak már ennyien, hiszen több százan mulattak egy igazi hagyományos szüreti bálban.

Igencsak sok képet sikerült készítenünk, de érdemes végignézni. További képeket és néhány rövid videót találhatnak a blogunkon!

Van fotód a Szüreti felvonulásról amit megosztanál másokkal? Hát rajta töltsd fel! [ngg_uploader id=505] 




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás