A „Kedvenc Gárdonyim” irodalmi sorozat vendégeként április 12-én, 18 órától a Nemzedékek Házában egy igazi jelenséget, Jókai Annát csodálhatták a szép számmal megjelenő érdeklődők, olvasók, rajongók. A Gárdonyi Emlékév keretében rendezett irodalmi sorozat második estjének fő vendége, kezdetben Gárdonyi Gézáról, annak írói, alkotói munkásságáról, az írónő saját életére kivetülő tanulságairól, felismeréseiről beszélt, Gárdonyi művei kapcsán. Zongorán Kővári Péter orgonaművész működött közre.
A program a Gárdonyi Géza Könyvtár és Kulturális Központ, valamint az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány együttműködésében valósult meg.
Jókai Anna
Ezzel a néhány, tényszerű sorral, akár be is fejezhetném a cikket, ha valami nem érintett volna meg ezen a sok szempontból pótolhatatlan estén. Miközben a csaknem 50 éves írói múlttal, közel 40 kiadott könyvvel, benne jeles regényekkel, esszékkel és novellákkal, több mint 20 díjjal, köztük a Prima Primissima-és Kossuth-díjjal kitüntetett, a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét is „bezsebelő” írónőt hallgattam, egy klasszikus író, olvasó találkozó, keverve egy kis konzervatív stand up comedy előadás, – ha van ilyen – kellős közepén találtam magam. Olyanban, ahol az irodalom magas fokú, de könnyen értelmezhető szárnyalása, az életünk legfontosabb, eddig ilyen módon kevesekben megfogalmazódott értelme találkozott. Nem csak a művészetre fogékony érdeklődőt, generációtól függetlenül, valamennyiünket magával ragadott.
Hangsúlyozni szeretném, ha nem másfél órás az esemény, hanem maratoni hosszúságúra tervezték volna a szervezők, még most is áhítattal ülnénk ott valamennyien és élnénk át a folyamatos katarzist. Számomra ugyanis ezt jelentette Jókai Anna, péntek esti léte. Érintette életének fontos állomásait, tanári mivoltát, családi életét, keresztény hitét, a sztárvilágot, szingliket, politikát, sőt még Kalkuttai Teréz anyát is. Mindezt tette mindenféle demagógia, kampányolás, sértő személyeskedés, vagy saját maga szenté avatása nélkül. Szókimondóan, őszintén, és sokszor olyan csodálatos humorral, ezáltal hangos kacagás kísérte reakciókkal, olykor meg halk, elgondolkodtató miliőt teremtve ezzel, hogy a földi mivoltot a legrealistább ember is hajlamos volt megkérdőjelezni – szóval, amolyan Jókai Annásan. Ismerősként köszöntötte a nagyérdeműt, hiszen nyaralója is volt nálunk, de már barátként köszönt el, mert barátjául fogadott mindenkit és barátjukként szerették őt is.
Ezt csak az érezheti és értheti leginkább, aki ott volt. Egy szlogen jut erről eszembe: „Aki kimaradt, lemaradt”. És ez igaz. Aki viszont ott volt, gazdagabb lett valami megmagyarázhatatlan élménnyel. Senki sem tudhatja mivel, csak, ahogy az írónő szerette volna, egyszerűen megtörtént…
Sajnálom, hogy személyesen nem élhettem át – köszönet a képes beszámolóért-
Sajnálom, hogy személyesen nem élhettem át – köszönet a képes beszámolóért-