Megemlékezés, Huszár kavalkád – Honvéd Fesztivál Pákozdon – képek

1601

A Pákozdi Katonai Emlékhely civil kezdeményezésre jött létre 11 szervezet összefogásával 2002. szeptemberében azzal a céllal, hogy bemutassa az 1848-ban alakult Magyar Honvédség történetének főbb eseményeit, és emléket állítson az eltelt 160 év hősi helytállásának, a minden korban becsületesen küzdő, s ha kellett életét is áldozó magyar honvédnak.

Az emlékmű megkoszorúzása

Az emlékmű megkoszorúzása

164 évvel ezelőtt 1848 szeptember 29-én Pákozdon Móga altábornagy irányításával vívták meg a Magyar Honvédség legnagyobb csatáját. A pákozdi csata évfordulóján, amely a szárazföldi haderőnem napja, azon honvédok előtt tisztelegtek, akik a szabadságharc során életüket áldozták hazánkért. Az ünnepségen előbb megemlékeztek Gyuricza Béla tábornokról, majd megkoszorúzták az emlékművet.

 “164 éve történt” – huszár és katonai hagyományőrző bemutató

“164 éve történt” – huszár és katonai hagyományőrző bemutató

A koszorúzás után a programok a csatatéren folytatódtak, ahol a  nap folyamán többek között huszár és katonai hagyományőrző bemutatóját, technikai bemutatókat láthattak az érdeklődők.

További fotók a Honvéd Fesztiválról
a www.velenceitofoto.hu portálon!

 

További fotók a Honvéd Fesztiválról
a www.velenceitofoto.hu portálon!

Velencei-tó Sajtó / Velencei-tó Fotó




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás