Mihály napot ünnepelték Kápolnásnyéken – képek

2074

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megrendezésre került – szeptember 29-én, szombaton – a  Mihály Napi Vigasságok Kápolnásnyéken a Vörösmarty Parkban. A nap a hagyományos Mihály Napi kispályás tornával és baráti társaságok, civil szervezetek bográcsos főzőversenyével kezdődött.

Bográcsozás a Vörösmarty Téren

Bográcsozás a Vörösmarty Téren

Délután a bográcsok kiürítése után a színpadon folytatódott a program, ahol a Kápolnásnyék díszpolgára címet adták át. Idén a képviselő testület egyhangúan Podhorszki Istvánnak adományozta ez a kitüntető elismerést.

Díszpolgári cím átadása - Podhorszki István (balra)

Díszpolgári cím átadása – Podhorszki István (balra)

A zenés, táncos műsort a kápolnásnyéki óvodások kezdték, majd  a Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanulóinak táncbemutatóját láthatták az érdeklődők. Fellépett a rendezvényen még a pázmándi Röpike Együttes,  Csík Benedek és zenekara, a Sierra együttes és a Revolution Zenekar is. Az este a hagyományos sport bállal zárult.

Mihály Napi Mulatság - Kápolnásnyék

Mihály Napi Vigasságok – Kápolnásnyék

Még több fotó a Mihály Napi Vigasságról
– összesen 314 db – a www.venceitofoto.hu portálon!

  Még több fotó a Mihály Napi Vigasságról
– összesen 314 db – a www.venceitofoto.hu portálon!

Velencei-tó Fotó / Velencei-tó Sajtó




2 thoughts on “Mihály napot ünnepelték Kápolnásnyéken – képek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás