Ökofeszt a Sport Beach-en – képek

771

A gárdonyi Sport Beach-en, az ország első öko szemléletű strandján tartották idén is a már hatodik születésnapját ünneplő Öko Expo és Bio Fesztivált.

Az idei, június 7-8-9-én rendezett fesztiválon, hazánk népzenei tájegységeivel ismerkedhettek az érdeklődő vendégek, akik nemcsak a hagyományos népzenei kultúrából, de a lassan már elfelejtett népi játékból és hajdani népszokásokból illetve egy-egy jellegzetes ételfajtából is kóstolót kaphattak. A bemutatkozó tájegységek Dunántúl, Felső-Magyarország, Alföld, Erdély, Gyimes és Moldva voltak. A színpadi programok energia ellátását hagyományosan, kizárólag a helyszínre telepített mobil napelem park és a vendégek által, áramtermelő kerékpárral megtermelt árammal biztosították a szervezők.

Kiemelt programként mutatkozott be az Élő Házak Kft., a természetes és környezetbarát építési technikákat, megoldásokat bemutató szakmai előadásokkal és kiállítással. A fesztivált tovább színesítette a „nem létező tárgyak tárlata”, a bio és natúr, helyi termékek vására, a megújuló energiaforrások, továbbá a hagyományos és népi építési módok interaktív bemutatója.

A gyerekes családok sem unatkoztak, hiszen a papírhulladékból könnyedén előállítható, kazánhoz, kályhához felhasználható, tüzelésre alkalmas papír-briketteket készíthettek, öko teregetésen vehettek részt, ahol a hozott ruhák helyett, haza is vihettek „újakat”. Kicsik és nagyok megtanulhatták a kenyér készítésének módját, s ennek végeztével népi játékokat próbálhattak ki az arra kijelölt játszótéren. S ha ebben sem fáradt volna el valaki, áramtermelő tekerés útján, szórakoztató elektronikai berendezésekkel összekötve a megtermelt áramból filmet nézhetett, vagy zenét hallgathatott, mindezt tekerés közben, hogy ne unatkozzon.

Június 9-én a rendezvény utolsó napjának délelőttjén az „Adj vért és ments meg három életet” szlogen keretében, a Vöröskereszt segítségével véradáson is részt vehettek a „nemes adakozók”.

Éger László / Simon János




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás