Önkéntes munkával újult meg Nadapi Szintezési Ősjegy környéke! – Fotók

1107

Április 19-én a Nadapi Szintezési Ősjegynél a Velencei-tavi Kistérség Idegenforgalmi Egyesülete (VEKI), – amely térségünk meghatározó idegenforgalmi civil szervezetének számít, – a Farkas Emese vezette Önkéntes Központ Alapítvánnyal karöltve, az eseményt szervezve, kiegészülve a Vodafone Magyarország Zrt. műszaki területén dolgozóival, önkéntes munka keretében a Velencei-hegység kialakulását, annak növény- és állatvilágát bemutató tanösvényt alakított ki.  

A „nyerő összefogás” keretében tájékoztató táblák, pihenőpadok és erdei szeméttároló került kihelyezésre. A munka folyamán a környező erdő részletet is megtisztították az eldobott és idegen hulladékoktól.

Munkában az önkéntesek

Munkában az önkéntesek

Bálint György a VEKI elnöke elmondta, a 2006-os megalakulástól kezdve az egyesület feltett szándéka, hogy a Velencei-tó környékét szebbé, jobbá tegye a maga szűk keretei között. Ennek egyik szegmenseként emelte ki az Önkéntes Központ Alapítvánnyal létrejött tevékeny együttműködést, amely ezt a nemes projektet is célba vitte, s amelyet Vodafone műszaki részlege, önkéntes munkával végrehajtott.

Többek között, ezen nagyszabású, önkéntes programmal kívánta a két szervező felhívni a figyelmet a Velencei-tó  és hegység természeti értékeire, illetve nem titkolt szándékkal a természetkedvelő turisták számára egy színvonalas, komfortos környezetet kívántak kialakítani. Ez sikerült is, így a környék valóban más dimenzióba került.

velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás