A visszajelzések és a nagy érdeklődésre való tekintettel újra megjelentetjük az „Év interjúkötetének” szerzőjével való beszélgetést, amelyet a velenceito.info alkalmi cikkírója és a velenceitotv.hu szerkesztő-műsorvezetője Éger László készített.
Éger László: Több, mint húsz év tollforgatói múlt áll mögötted, pedig mindössze 34 éves leszel. Miért kezd el egy tizenkét éves gyerek újságírással foglalkozni?
„Az autogramok soha nem érdekeltek, én már akkor is kérdezni akartam”
Sándor András
Sándor András: Kíváncsiságból. És dacból. Fogalmam sincs miért, de már óvodás koromban felvillanyozott, ha egy országos sztárt láthattam. Akármilyen meglepő, de tisztán emlékszem, hogy hároméves koromban édesanyám elvitt egy Soltész Rezső koncertre a salgótarjáni sportcsarnokba. (Tényleg emlékszem erre. Évekkel később, már felnőttként megkérdeztem Soltészt, hogy az utolsó dalban valóban elvette-e a basszusgitárt a kollégájától, vagy csak én emlékszem rosszul. Azt mondta, nagyon is jól emlékszem, hiszen ez is a show része volt az akkori turnén…) Aztán négyévesen voltam Dolly Roll koncerten is anyukámmal. Jó korán megfertőződtem. Imádtam a zenét. Tizenegy esztendősen már az osztálytársaimmal is elmehettem az akkori Manhattan együttes koncertjére. Ott szembesültem először azzal, hogy nem olyan könnyű ám egy ismert személy közelébe férkőzni, mivel a zord biztonsági emberek nem engednek csak úgy oda. Emlékszem, az osztálytársaimmal álltunk koncert után az öltözők előtt, szerettem volna valamit kérdezni a zenekar tagjaitól, de nem tehettem meg. A „testőrök” azt mondták, álljak sorba autogramért, talán úgy válthatok néhány szót a zenészekkel.
Az aláírás azonban csöppet sem érdekelt. Én már akkor is beszélgetni akartam velük, nem rajongóként jártam ezekre a koncertekre. Emlékszem ott, azon a – szécsényi – Manhattan koncerten határoztam el, hogy riporter leszek.
Éger László: És az lettél. Hogyan kerültél szerkesztőség közelébe?
Sándor András: Mivel akkoriban diákmunkaként az iskola mellett épp a helyi lapot árultam az osztálytársaimmal, bejártam a megyei napilap szerkesztőségébe. Egy nap aztán nem a terjesztési osztályra, hanem két szobával arrébb kopogtattam be, és megkérdeztem az első szembe jövő szerkesztőt, írhatnék-e nekik. A mai napig emlékszem az arcára, mennyire meglepődött. Aztán csak annyit mondott: „Aranyapám, ha feltétlenül ehhez van kedved, miért ne?” Rögtön hozzá is tettem, hogy nem akármivel debütálnék, hiszen láttam a plakátokon, hogy épp a híres humorista, a Mikroszkóp Színpad akkori igazgatója, Sas József érkezik a városba. Őt szeretném megszólaltatni. A szerkesztő sok sikert kívánt.
Egy héttel később még jobban meglepődött, amikor vittem a kész cikket, amit kézzel írtam meg.
Éger László: Hogy sikerült összehozni az interjút?
Sándor András legújabb könyve
Sándor András: Az történt, hogy az adott napon elmentem a művelődési házhoz, a hátsó bejáratnál megvártam Sast, és amikor megérkezett, elmeséltem neki, miért jöttem. Roppant barátságosan fogadott, behívott magával az öltözőjébe, és beszélgettünk. Az interjú – 1992. március 11-én – megjelent a Nógrád Megyei Hírlapban, a cikk alatt pedig nem csak a nevem szerepelt, hanem az iskoláé is, ahová jártam. Ez hihetetlen elismerést jelentett a suliban, hogy a „nagy” megyei napilapban egy ötödik osztályos diák publikált, és ráadásul ilyen neves művésszel beszélgetett. Az igazgató még az iskolarádióban is bemondta a nevemet, mint az intézmény büszkeségét. Ettől fogva nem volt megállás.
Éger László: Rögtön az elején némi kitekintés… Voltam én is 15 évesen a „fotósod”. Így juthattam magam is már akkor hazai és világsztárok néhány méteres közelségébe. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?
Sándor András: Jóleső nosztalgiával. Az volt a mi „hős korszakunk”. (nevet) Az akkor megszólaltatott művészek közül ma is többen emlékeznek rám. Gyakorlatilag a szemük láttára nőttem fel. Sok kapcsolat megmaradt, közülük sokan személyes jó barátaim lettek az évek során.
Éger László: Kik voltak, mai szóval élve a mentoraid, mestereid, akik segítették pályádat és kik azok, akikre mai is szívesen hallgatsz, vagy akiktől tanácsot kérsz?
„Ómolnár Miklós volt a mentorom.” „Sokan segítettek az esztendők során.”
Sándor András: Gyakorlatilag mindenki hozzátett valamit a személyiségemhez, akár a megszólaltatottak, akár a kollégák. Nagyon hamar felnőttem, eleve sokat voltam felnőtt társaságban, úgy érzem, hamar be is illeszkedtem. A nógrádi korszakban mindenekelőtt közös igazgatónkat (egy iskolába jártunk-a szerk.) a Petőfi Sándor Általános Iskolából, Czene Gyulát említeném, aki kezdetektől fogva bátorított, támogatott, aztán a szerkesztőségekből – a teljesség igénye nélkül – Vaskor István, dr. Csongrády Béla, Sepsei Albert, Bajnóczki Zsolt, Tarnóczi László, vagy szegény T. Németh László érdemelnek említést. A későbbi, a már fővárosi időszámítástól pedig Ómolnár Miklós, a Story, illetve BEST magazinok főszerkesztője volt a mentorom, aki terelgetett az úton. Rengeteget tanultam tőle. A manapság íróként is egyre nagyobb hírnevet szerző – és csak névrokon – Sándor Anikónak is sokat köszönhetek, ahogyan Szabó Patríciának, Eördögh Bertalannak, és Pásztor Lászlónak is az írott sajtóból. Gondolom, nem rájuk voltál kíváncsi, hanem az ismertebb nevekre. Szintén sokat köszönhetek Joós Istvánnak, Galambos Lajosnak, Sas Józsefnek, Majsai Gábornak, Geszti Péternek, Tihanyi Tóth Csabának, Kasza Tibornak, Gáspár Lacinak és Schobert Norbinak, akik barátságukkal, tanácsaikkal szintén sokat segítettek az esztendők során.
Éger László: Ha valamiért úgy alakult volna, az újságíráson kívül lett volna más lehetőséged megélhetés szempontjából?
Sándor András: Lehetőség eddig is lett volna, és most is lenne mást csinálni, de nem véletlenül szerettem meg ezt a világot 12 évesen. Még mindig tud újat mutatni ez a világ, hiszen manapság egyre több televíziós műsort szerkesztek, és nagyon remélem, hogy hamarosan a másik nagy szerelmemhez, a rádióhoz is visszatérhetek.
Éger László: Vidéki újságíróként, rovatvezetőként, felelős szerkesztőként, riporterként, rádiós, tv-s műsorvezetőként, íróként is fémjelezték már a nevedet. Több könyv megírásával is büszkélkedhetsz. Mit szült a kényszer és minek tartod magad igazából?
Sándor András: Szórakoztatóipari szakmunkásnak, amolyan univerzális médiaharcosnak. A média majd’ minden ágában otthon vagyok, hiszen ahogyan te is említetted, szinte mindenbe belekóstolhattam. Kényszerek… Ez hosszabb, kimerítő téma, és külön cikket érdemelne. Ha volt is olyan, amit kényszerként éltem meg, azt nem műveltem sokáig, hiszen kizárólag azzal foglalkozom, amit jó szívvel teszek. Azt hiszem, ez az egyetlen luxus az életemben.
Éger László: Legújabb bulvárkönyveid „szenvedő alanyai” rendre csupa „meglepő” dolgot írnak könyv ajánlóként. Felkészült, érdeklődő stb. Ez tényleg ennyire furcsa ma, vagy a ranglétra megmászása génalapon erre ösztönöz, és tényleg érdekel a beszélgető partner?
„Egy beszélgetés során magunkból cserélünk egy darabot másokért”
Sándor András: Tényleg érdekel. Anélkül nem is menne. 21 évvel ezelőtt, 12 esztendősen kezdtem el interjúkat készíteni. Azóta több ezer beszélgetésen vagyok túl a művészvilág, és a szórakoztatóipar képviselőivel. Beszélgetni jó. Mert minden egyes diskurzus ott van bennünk, egy elmentett és tetszőleges pillanatban megnyitható emlékként. Azt mondják: egy beszélgetés során magunkból cserélünk egy darabot másokért. A csevegések sokfélék: felkavaróak és zaklatottak, bizalmasak és kínosak, szelídek és gorombák, szókimondóak és szégyenlősek. Vagyis pont olyanok, mint amilyenek mi is vagyunk. Ezerfélék. A megszólaltatottak is azok. Ezerfélék. A szórakoztatóipar is ilyen, a maga résztvevőivel. Ezt a sokszínűséget próbálom visszaadni a Mélyinterjúk könyvekben is. És a weboldalamon, a www.lelekbulvar.com -on. Ahol igenis megfér egymás mellett a Nemzet színésze és a sorozatsztár. Az évtizedek óta muzsikáló zenész és a tehetségkutatóban feltűnt figura. A rock-zenész és a diszkók éllovasa. A nagy nézettségű műsorokat vezető tévés, és a kevésbé ismert műsorvezető. És a hétköznapi hős, aki talán nem is tudatosan vált a show-biznisz részévé.
Éger László: Mitől nyílnak meg jobban neked a szakma nagyjai?
Sándor András: Talán a nyitottság, és az őszinte érdeklődés miatt.
Éger László: Ott tartasz most, ahol mindig is szerettél volna?
Sándor András: Nem…. (mosolyog) Te ott tartasz? Az állandó elégedetlenség visz előre. Ez nagy hajtóerő.
Éger László: Ha, tegyük fel, lenne egy saját, beszélgetős, tv műsorod, és egy konkurens csatornán, ugyanazon műsorsávban az általad egyik legjobb „kérdezőnek” tartott Szili Nórával kellene megmérkőznöd a nézettségért, ki győzne?
Sándor András: Természetesen Nóra. Ez nem is kérdés. De nagyon igyekeznék, hogy behozzam. (nevet) Rögzíteném minden műsorát, és kockáról-kockára kielemezném. Mert a nagyoktól nem szégyen tanulni.
Éger László: Az olvasók türelme és érdeklődése is véges, ezért ígérd meg, hogy legközelebbi beszélgetésünkkor akaszthatják a hóhért és a magánéletedet érintő kérdéseimre is őszintén fogsz válaszolni, amolyan mélyinterjús, lélekbulvár stílusban.
Sándor András: Ugyan már… Annyi értékítéletem azért van, hogy az emberek nem rám, és nem is az én magánéletemre kíváncsiak. Azok érdeklik őket, akiket nap, mint nap látnak a televízióban, és közeli ismerősként, néha már családtagként kezelik őket. Én megmaradok közvetítőnek, a nézők szócsövének.
Éger László: Engem viszont továbbra is a csupa nagybetűs Sándor András érdekel, aki a kérdezők nagymesterei közé részemről mindenképp bekerült, ha egyáltalán van ilyen, és aki egyszer magánéleti dolgairól adott őszinte válaszaival, talán a válaszadók nagykönyvébe is bekerülhet szintén csupa nagybetűvel…
