Bálint György az Év Vállalkozója – interjú

1444

A gárdonyi Sport Beach – öko strand, a Magyar Mikulásszolgálat, vagy a „legutóbbi büszkeség” a Bálint Borárium. Ezek teszik teljessé azt a listát, amely kvalifikálta a vállalkozások vezetőjét a Vállalkozók Napjára, ahol Fejér Megyéből az „élmény innovátor” Bálint Györgyöt is az Év Vállalkozójának választottak.

Gyuri, gratulálok! Negyed magaddal az Év Vállalkozója lettél a megyéből. Meglepett a díj?
Köszönöm! Először is nagy megtiszteltetésnek és elismerésnek érzem az év vállalkozója címet, amit valójában ketten kaptunk a feleségemmel.

Mikor tudtad meg, hogy esélyesként veszel részt a Vállalkozók Napján? Lehet ezt tudni előre?
Mindössze a jelölés tényéről tájékoztattak korábban, az országos díjátadásról a megyei díjátadón értesültem.

A jelenlegi gazdasági helyzetben, minden vállalkozónak sokkal nehezebb az életben maradás. Mit jelent számodra ez a díj?
Érzésem szerint, minden innovatív vállalkozó számára a jelenlegi gazdasági és politikai környezetben, komoly muníciót tud adni a kizárólag szakmai alapon érkező elismerés.

Bálint György (balra) a díjátadón

Bálint György (balra) a díjátadón

A titulus nyilván ösztönzően hat munkásságodra. Hogyan tovább? Gondolom, továbbra sem dőlsz hátra a karosszékben.
Az ilyen és ehhez hasonló elismerések további előre mutató munkára és értékteremtésre ösztönzik az alkotó embert, még ha szűkebb „hazájában” nem is lehet próféta.

Melyik vállalkozásodra vagy a legbüszkébb?
Erre egyszerű a válasz, a Bál-Na Produkció Kft-re, mivel minden egyes projektünk ennek a cégnek az égisze alatt valósul meg, legyen az a Sport Beach – öko strand, a Magyar Mikulásszolgálat, vagy a legutóbbi büszkeségünk a Bálint Borárium.

Ha egy szóval kellene jellemezni magadat, melyik lenne az?
Lehet kettő? Élmény innovátor.

 

 

Éger László




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás