Néptáncest, büfé, lampionok – élmények a Velence Korzón

1085

Nehéz szavakba önteni az élményeket, de megpróbálom. Kezdjük az elejéről…

1. kör – a műsor… A Nemzetközi Néptáncest mondhatni hozta a papírformát az új helyszínen is, hiszen az idei évben már nem az Északi Strandon, hanem a Velence Korzón rendezték meg rendezvényt. Helyesbítek, nem hozta a formát. Szemmel láthatóan sokkal nagyobb érdeklődés volt a néptáncest iránt mint a tavaly. Az hogy ez az érdeklődés az új helyszínnek köszönhető az tény, szóval ez egy nagyon logikus és jó döntés volt az önkormányzattól. Az előadók szenzációsak voltak, ováció, tomboló tömeg, frenetikus élmény.
A cikk a fotók után folytatódik…

2. kör – a büfé… Mint minden szülő tudja, ha gyerekekkel ilyen helyre meg az ember, akkor Ők egyből éhesek lesznek. Természetesen velünk sem volt másképp. Sebaj, irány a büfé mindenkinek 1-1 hot dog vagy esetleg hamburger, a tipikus „strandos kaja” a lángos és a palacsinta után.

Rövidke sorbanállás után sikerült 2100 Ft-ért 3 hot-dogot, 1 hamburgert és 1 Ice teát venni. Az ár tipikusan strandos, nincs is vele semmi baj, máshol is legalább ennyi lenne. Sőt! Szinte természetes pofavágás, hogy jattot nem adok, szokásos aprót kérnék mert nem tudok visszaadni duma. Ezzel sincsen gond, szinte már hozzászokik az ember. Extra kérésként csomagolást kértem, na ezen már fennakadtak, de rendben, kapom a választ.

Várakozás alatt összefutottam néhány ismerőssel, így hamar elszállt az idő, így nem nagyon tudom megítélni, hogy mennyit kellett várni, hogy elkészüljön a rendelésünk, de szerintem nem túl sokat. Kiabálás „ELKÉSZÜLT A HOT-DOG!” Kislányom lelkesen igyekszik a pult felé, de amolyan jó gyermekként bevár, hogy nehogy messze kerüljön tőlem. Mikor a hölgy a kezembe akarja nyomni a hot-dogokat, jelzem, hogy kértem csomagolást. Ismét 1-2 fintor, majd egy srác kezébe nyomja – aki szintén a pult mögött állt -, majd odaböki neki, hogy – Csomagold be! A srác kissé tanácstalanul jobbra ballra lépked, látszik rajta, hogy nem tudja hova tenni a dolgot, nem érti, hogy mit is kéne csinálnia. Miután jó 2 percig gondolkodott, hogy mit is csináljon rájöttem, hogy előbb szabadulok, ha megpróbálom csomagolás nélkül elvinni. Hát mit mondjak, felmosolygott, hogy – ej de jó, hogy megszabadult ettől a „tehertől”…

Azért annyit hozzátennék, hogy csakazértisből abba a büfébe mentem, amelyikről már hallattam már érdekes sztorikat, csakhogy megbizonyosodjak róla a saját szememmel. Hát nem csalódtam, de azért legközelebb is kapnak még egy esélyt, mert a hamburger és a hot-dog is finom volt.

3. kör – a Lampionos, fáklyás felvonulás. Miközben a büfében várakoztam egy hölgy lépett oda a villogós, világítós „gagyikat” kínáló árushoz, hogy fél órára kölcsön kérhetne-e 1-2 cuccot, mert sárkányhajóval vannak és csak 1 fejlámpát kaptak összesen.

Már az gyanús volt, hogy fejlámpát mondott, hiszen mi lampionos, fáklyás felvonulásra érkeztünk, de annyira nem esett le a sztori. No, a műsor után bemondták, hogy technikai okok miatt nem lampionos, hanem fejlámpás, villogós felvonulás lesz, majd mindenki elindult nagy hévvel a part felé, hogy a legjobb helyeket foglalhassák, ahonnan tökéletesen láthatják a felvonulást. Így voltunk ezzel mi is. Nemsokkal ezután bemondták, hogy elindultak a hajók. Bár ne tették volna. A végén kiderül, hogy miért írom ezt. Szóval megjelent 2-3 villanymotoros csónak 1-2 lámpával megvilágítva, nem kis csalódást okozva mindenkinek, de főként a gyerekeknek, hiszen az enyémeknek is hajókat ígértem. (Itt egy kis érdekesség: Kislányomnak elkezdtük sorolni, hogy mik lesznek. Motorcsónak, kenu, sárkányhajó kajak. Erre felkiáltott KAJA? Akkor mehetünk! ) Visszatérve, bő 10 -15 perc várakozás után is csak ugyanaz a néhány hajó volt látható, így a legtöbben nagy puffogva elmentek… Mivel a gyerekek a hajók nélkül is jól érezték magukat, így még maradtunk. Néha-néha bemondták a mikrofonba, hogy jönnek a hajók, de túl sok eredményt nem láttunk.

Egyszer csak valóban megjelent 3-4 db sárkányhajó, motorcsónakok, kishajók, tök király módra kivilágítva, s több kört is tettek a part mellett, így az a néhány maroknyi ember aki nem adta fel, részese lehetett annak az élménynek amiért érkeztek.

Sokan mondták – és igazuk van -, hogy kísérleti a rendezvény, jövőre biztos jobb lesz. Az tény, hogy ennél csak jobb lehet és az is tény, hogy rengetegen voltak kíváncsiak rá, igaz csak kevesen láthatták. No, hogy nehogy azt higgyétek, hogy csak kitaláltam, hogy tényleg voltak hajók, videót is csináltam…

Jó irányban halad a dolog, az ötlet nagyon király, kivitelezés annyira nem, jövőre tessék felkészülni rendesen és egy igazán látványos rendezvényelem lesz… A büfés hölgynek pedig üzenem, hogy egy picit több mosollyal és kedvességgel sokkal jobb szájízzel fognak vásárolni náluk, szóval mosolyogj! 🙂

Simon János / velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás