Retro Kiállítás – Ha nem láttad, most képekben végignézheted – képek

1440

Hétvégén a Pázmándi Nosztalgiajármű Egyesület Retro kiállítást szervezett a pázmándi művelődési házban. Őszintén megvallom, hogy nem gondoltam volna, hogy ennyi régi tárgyat sikerül összeszednie az egyesületnek, de ezzel nem én voltam egyedül.

Kerkuska Csaba büszkén mutatja kincseit

Kerkuska Csaba büszkén mutatja kincseit

A kiállításon az egyesület elnöke Kerkuska Csaba kalauzolt végig, aki büszkén mutogatta tárgyait, hiszen a kiállítás nagy részét az Ő tárgyai tették ki. A repertoár igencsak széleskörű volt, hiszen a szalagos magnótól – korabeli pázmándi felvételekkel – a 2 ft-os baba szappanon, a régi játékokon keresztül a kamerákig, motorokig mindent megcsodálhattak az érdeklődők.

A kiállítás

A kiállítás

A kiállítás főszervezője Kerkuska Csaba nagyon sajnálta, hogy csak 3 napig tarthat a kiállítás, de a művelődési házban jelenleg helyhiány miatt, csak ennyi időre tudták biztosítani a termet. Elmondta, hogy terveik között szerepel egy állandó kiállítás létrehozása Pázmándon, mely nem csak a helyiek számára, hanem turisztikai szempontból is egyedülálló lenne a Velencei-tó környékén és még vonzóbbá tehetné a települést.

Ha kihagytad a kiállítást, most képekben megtekintheted!

Fotók: Kerkuska Eszter

Velencei-tó Sajtó / Velencei-tó Fotó




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás