Szombattól szabad az út a korcsolyások előtt… Nyit az első jégpálya!

790

Jég Információ, Velencei-tó jég

Bár a havazás nem kedvezett a jégképződésnek, de a hideg meghozta gyümölcsét és a Velencei-tó jege néhol eléret a korcsolyázáshoz szükséges vastagságot, tájékoztatta a velenceito.info szerkesztőségét Falusi Ferenc tófelügyelő.

Információink szerint a hétvégén kizárólag az Agárdi Pop Strand jégpálya nyitja meg kapuit, ahol zenével, ingyenes belépővel várják a korizni vágyókat. A velencei Ifi strand üzemeltetője információink szerint még nem döntötte el, hogy „kinyitja-e” a jégpályát, de ha igen, akkor azt mindenképpen táblákkal fogják jelezni.

Fontos, hogy a jégre kizárólag a kijelölt sportpályákon lehet rámenni (maximum 150 méterre a parttól), mert a Velencei-tó egy részén – a kikötőkben, Dinnyésen és az egész északi parton a tóbíró strandig – még a hét elején a horgászok csónakkal közlekedtek és néhány helyen még mindig nincs befagyva a tó, vagy minimális a jégpáncél.

Szerkesztőségünk megkeresésére a Dr. Papp Zsigmond r. százados elmondta, hogy a Gárdonyi Rendőrkapitányság beosztottjai a hétvégén a lehetőségekhez mérten folyamatosan ellenőrzi a jégen tartózkodás szabályainak betartását. Amennyiben az megsértésre kerül, úgy a szabálysértés elkövetőjével szemben helyszíni bírság kiszabására, illetve szabálysértési feljelentés megtételére kerül sor, mely mindkét esetben húszezer forintig terjedő pénzbírságot vonhat maga után.

Kérünk mindenkit, hogy a balesetek elkerülése érdekében kizárólag a kijelölt jégpályákon merészkedjenek a Velencei-tó jegére.

Jégpálya, Korcsolyázás, Velencei-tó, Velence
A tiltás ellenére egész héten lehetett látni korisokat a Velencei-tó jegén!





Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás