18 készenléti rendőr érkezik a Velencei-tóhoz!

462

Velencén tartotta szezonnyitó értekezletét a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság 2015. évi elnökségi feladatait a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság látja el. Az évtizedes múlttal rendelkező bizottság célja ebben a szezonban is az, hogy a megfelelő szintű közbiztonság fenntartásával, hozzájáruljon a térség turisztikai vonzerejének megőrzéséhez, az itt élők és ide látogatók nyugalmához.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány az értekezleten elmondta, hogy a lakossági visszajelzések alapján kiemelt hangsúlyt kell fektetni – a gépkocsizó járőrök mellett – a gyalogos, kerékpáros rendőri jelenlétre a közterületeken. Hiszen így az állampolgárok kézzel fogható közelségben érezhetik a rendőröket, ami növeli biztonságérzetüket.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

Vörös Ferenc r. ezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti helyettese hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a régióban élő lakosság, valamint a turisták biztonságát a társszervekkel, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal, önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, polgárőrséggel. Előtérbe kell helyezni a segítő közterületi jelenlétet, a bekövetkezett eseményekre történő gyors reagálást, a bűnözés elleni hatékony fellépést. Munkatársaitól elvárja a támogató, szolgáltató jellegű rendőri intézkedést.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

A Készenléti Rendőrség a turisztikai szezon idejére 126 fő rendőr állandó jelenlétét biztosítja a kiemelt területeken, továbbá Siófokra települ helikopterük, amely lehetővé teszi a rendszeres légi ellenőrzést. A lakosság közbiztonság érzetét alapjaiban befolyásoló bűncselekményekre a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a turisztikai szezonban is.

A Magyar Államvasutak Zrt.-vel való együttműködés keretében a rendőrség igény szerint rendszeres rendőri jelenlétet biztosít a frekventált személyszállító vonatokon.

Az értekezletet követően az érdeklődök technikai, illetve egy mentési bemutatót tekinthettek meg.

Fotó: police.hu

Fotó: police.hu

FMRFK




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás