Aranypáva Nagydíjas az Iglice! – Interjú

1247

Ahogy már megírtuk, nem sokkal ezelőtt Aranypáva Díjnak örülhettek „Dinnyés Nagyasszonyai” az Országos Népzenei Minősítőn. A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) előírásai szerint, akik a 2010-es és 2012-es évben Országos Arany Páva Díjat nyertek, azokat meghívják az Országos Népzenei Gálaszintű Minősítő Aranypáva Nagydíjas versenyére, ahol el lehet nyerni a legmagasabb kitüntetést, amely a népzene és népdal legmagasabb elismerése az ARANYPÁVA NAGYDÍJ.

A 2010-es sikereken (is) felbuzdulva tehát következő útjuk Alsópáhokra, a Nagydíj felé vezetett, amelyet el is hoztak, annak rendje és módja szerint. Az újabb siker után ismét Bognár Kati nénivel, az „aranyos” népdalkör oszlopos tagjával beszélgettem. 

SZÉP A PÁVA MERT ARANYOS A TOLLA…”

Szóval ez is megvan…

…hát erre a rendezvényre kapott meghívást az Iglice Népdalkör május. 25-re – kezdett bele nagy lendülettel Kati néni –, Alsópáhokra, ebbe gyönyörű zalai községbe. Szóval a népdalkör asszonyainak megemlítettem, hogy meghívást kaptunk e rangos eseményre.

Hogy fogadták a nagy bejelentést?

A népdal tanárunknak is elmondtam, hogy mi ide jelentkezni szeretnénk, aki sem igent, sem nemet nem mondott. Az inspirált engem ebben, hogy még ilyenen nem voltunk, legfeljebb elmegyünk tapasztalatot szerezni, kirándulunk is egyet. Végül kitöltöttük a jelentkezési lapot és elküldtük.

Hogyan készültek, ismerték az „ellenfeleket?

Bevallom, én esténként böngésztem az interneten a versenytársak honapjait, esélyeinket latolgattam. Mondogattam is a dalkörben, hogy „itt a jók közt kell a legjobbnak lenni annak, aki nyerni szeretne, mivel itt már mindenki Aranypáva Díjas”. Közben készültünk gőzerővel a dinnyési minősítőre úgy a szervezés terén, mint a heti kétszeri népdalköri próbával. Szóval nem unatkoztunk.

Aztán közben itthon bearanyozódtak. Ki szervezte az utazást, kikkel mentek?

Bizony, de mindeközben autóbuszt rendeltem, úti társakat gyűjtöttem, „rajongó” táborunk is akadt, akik elkísértek minket Alsópáhokra. Ez dinnyési, agárdi, gárdonyi barátokból, ismerősökből tevődött össze, 44-en indultunk május 25-én reggel 6 órakor az említett helyszínre. Sőt Hévízen nyaraló kedves fehérvári barátaink is átjöttek meghallgatni műsorunkat.

Az "Arany Csapat"

Az „Arany Csapat”

Ez tényleg örömtelinek hangzik. Milyen volt a helyszín?

A gála a Dr. Szántó Imre Általános Iskola dísztermében került megrendezésre.  A zsűri elnöke Dr. Olsvai Imre népzene kutató, az MTA Zenetudományi Intézet Főmunkatársa, a KÓTA tiszteletbeli elnöke, Birinyi József népzenekutató, a KÓTA társelnöke, tagjai: Dr. Fehér Anikó műsorvezető, Dr. Alföldi Boruss István, Dévai János és Dr. Várnai Ferenc.

Hányan vettek részt a megmérettetésen?

A rendezvényre 40 csoportot, szóló énekest hívtak, akik az elmúlt ciklusban a Dunántúlon elnyerték az Aranypáva Díjat.  A meghívásra 15 csoport jelentkezett.

A tisztesség úgy kívánja, hogy mindenképp megemlítsük a résztvevőket…

A fellépők sorrendje:
1. Bodzavirág Népdalkör Alsópáhok
2. Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület Zalaegerszeg
3. Nagylóki Baka Férfikórus
4. Sirály Népdalkör Alsóörs
5. Iglice Népdalkör Dinnyés
6. Hévízi Tiszta Forrás Dalkör
7. Kék Balaton Népdalkör Balatonfüred
8. Szivárvány Citerazenekar Mezőtúr
9. Csesztregi Pávakör
10. Kemenesmagasi citerazenekar és Népdalkör
11.Vadvirág Népdalkör Németfalu
12. Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület
13. Madarasi és Katymári Német Nemzetiségi Harmonika Zenekar
14.Búzavirág Népdalkör Zalabér
15. Rozmaring Népdalkör Zalaapáti.

Tehát ötödikként kerültek színpadra…

Így van, két dalcsokrot kellett előadni, az egyik a dinnyési minősítőn előadott nemespátrói lakodalmas csokor, a másik pedig egy Fejér megyei válogatás volt, Pesovár Ferenc gyűjtéséből.

Színpadon az Iglice!

Színpadon az Iglice!

Mit éreztek közben, hogy ment? Összegyűlt a kupaktanács?

A műsor befejezése után éreztük, hogy jól sikerült a produkció, tetszett a zsűrinek és a közönségnek is, mert hatalmas tapsot kaptunk, a zsűri közben szorgalmasan jegyzetelt, mi meg csak találgattunk, hogy vajon mit írogattak rólunk. Aztán a műsorszámunk után kicsit kifújtuk magunkat a nagy izgalom után. Útitársaink közül többen beutaztak Hévízre, volt, aki velünk maradt végig nézni a többi produkciót is. Hát mindegyik nagyon jó volt, itt a jók közt kellett a legjobbnak lenni, közben népdal tanárunk is megállapította, hogy bizony erős a mezőny, ez minket kicsit elkedvetlenített és az esélytelenek nyugalmával múlattuk az időt.

Mi történ ezután? Mikor robbant a bomba?

Kb. 13.30 körül lett vége a versenynek és utána a zsűri is elvonult ebédelni és tanácskozni, mi pedig énekelgettünk, latolgattuk esélyeinket. Eltelt az idő, jött az eredményhirdetés ideje, de a zsűri csak nem akart érkezni, ezért közben ismert népdalokkal múlattuk az időt, ez is fantasztikus élmény volt, amikor 500-600 ember – kb. annyian lehettünk,- közösen énekel. Időközben megérkeztek Hévízről az útitársaink. Végre megjött a várva várt zsűri, és elkezdődött az értékelés, kiosztották az elmúlt ciklusban nyert, de még meg nem kapott Aranypáva Díjakat, lehetőség volt minősítést is szerezni ezen a rendezvényen, aki ezt kérte, azoknak is kiosztották a díjakat.  Mi már nagyon vártuk és izgultunk, hogy mikor kerül már sor a Nagydíjas eredményhirdetésre.

Milyen érzés volt amikor kimondták a lényeget?

Hát, amikor Dr. Fehér Anikó műsorvezető elsőnek bemondta, hogy „ARANYPÁVA NAGYDÍJAS a Dinnyési Iglice Népdalkör”, üdvrivalgás, taps, örömkönnyek törtek ki belőlünk. Leírhatatlanul boldogok voltunk, nagyon örültünk. S ahogy előző beszélgetésünkben is említettem, nagyon hálásak vagyunk és soha nem tudjuk meghálálni kedvenc népdal tanárunknak Lendvai Juditnak önzetlen kitartó, türelmes munkáját, nagy szakmai tudását, szeretetét – amit belőlünk, akik nem vagyunk képzett hangú énekesek, – ezt sikerült kihoznia. No és nem feledkezhetünk meg Barta Gyula citeravirtuózunkról a „mi Gyulánkról” aki szintén nagyban segítette citera játékával a népdalkört e legmagasabb elismerés elnyerésében. És mindenkinek, aki bármilyen módon segítette munkánkat, vagy hírt adott rólunk.

Lehet ezt még fokozni? Hogyan tovább Kati néni? 

Hogyan tovább? Hát még nem találkoztunk a népdalkörben, de méltón szeretnénk megünnepelni ezeket az eredményeket.  Azt hiszem Dinnyés, Agárd és Gárdony hírnevét is elvittük kicsit magunkkal erre a rendezvényre és egyre többen megjegyzik az Iglice Népdalkör nevét. Készülünk tovább, új népdalcsokrokat tanulunk, és igyekszünk olyan színvonalas műsorokat előadni nem csak a zsűrinek, hanem a közönségnek is, amely méltó egy Aranypáva Nagydíjas Népdalkörhöz, mert azért mi elsősorban a közönségnek énekelünk, hiszen velük, sokkal többet találkozhatunk, és még szeretnénk nagyon sokáig együtt énekelni.

Gratulálunk sok szeretettel olvasóink nevében is, s kívánjuk, az érzés tartson örökké a szívükben, lelkükben, hiszen mindannyian megérdemlik!

Nagyon szépen köszönöm, köszönjük! Befejezésül, Birinyi József zsűri tag szavait idézném:

Örökségünk a ma élményével lehessen jövőnk alapja”.

Szerző / Fotók: Éger László / Iglice Népdalkör




4 thoughts on “Aranypáva Nagydíjas az Iglice! – Interjú

  1. Lujzi Galambos

    Köszönjük Lendvai Juditnak a tudásáért, Gyulának a szeretetért és önzetlen segítségéért Katinak a szívós és maximalista szervezésért és magunknak is a kitartásunkért

  2. Lujzi Galambos

    Köszönjük Lendvai Juditnak a tudásáért, Gyulának a szeretetért és önzetlen segítségéért Katinak a szívós és maximalista szervezésért és magunknak is a kitartásunkért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás