Fürdőzőket mentettek a rendőrök a Velencei-tóból

632
Az elmúlt hétvégén a gárdonyi vízi körzeti megbízottak összesen öt embert mentettek ki a Velencei-tóból.

II. fokú viharjelzés volt érvényben a Velencei-tavon 2013. július 27-én este fél hatkor, amikor járőrözés közben a Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi rendőrei a tó Nagy tisztás elnevezésű területén két férfire figyeltek fel, akik a vízben úszni próbáltak de fáradságuk miatt nem haladtak. Sukoró irányából Gárdony irányába szerettek volna úszni. A 22 éves fiatalembereket az egyenruhások szolgálati kisgéphajójukba tették. Közben a fiatalok elmondták, hogy a gárdonyi Üdülők útja melletti szabad strandról úsztak át Sukoróra. Onnan indultak vissza. A kimerült férfiakat a rendőrök partra szállították. Orvosi ellátást, további intézkedést nem igényeltek.

A vízi rendőrök akcióban - Fotó: velenceito.info archív

A vízi rendőrök akcióban – Fotó: velenceito.info archív

Ugyanezen a napon, három órával később újabb fürdőzőre figyeltek fel a vízi körzeti megbízottak ugyanott a Nagy tisztás vízterületen. Ekkor a viharjelzés már nem volt érvényben. Egy férfi Sukoró irányából Gárdony Holdfénysétány mellett található szabad partszakasz irányába igyekezett, azonban az úszása erőtlen volt. Amikor a rendőrök odaértek hozzá, elmondta nekik, hogy nagyon elfáradt és képtelen kiúszni a partra. Így a  szolgálati hajójukba beemelték, és a partra vitték.

Másnap délután a Gárdonyi Rendőrkapitányság ügyeletese értesítette a tavon szolgálatot teljesítő rendőröket arról a segélyhívásról, hogy két személy órákkal ezelőtt az Agárd, Kemping utcában található szabad partszakaszról egy gumitestű csónakkal átevezett a Sukorói oldalra, de onnan nem tértek vissza.

A bejelentést követően a vízi körzeti megbízottak a Nagy tisztás felé vették az irányt szolgálati hajójukkal, ahol észrevettek egy gumicsónakot, benne a két fiatalt. A 29 éves férfi és a 24 éves nő a széllökésektől illetve a fáradtságtól már nem tudott kievezni a partra. A rendőrök a két személyt besegítették a hajójukba és a partra szállították őket.

Forrás: police.hu




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás