Kastélyok Nyomában 1. rész – Velence – Meszleny-Wenckheim-kastély

8222

Nehéz feladat a Velencei-tó környéki kastélyokról írni, mivel közülük egy sem működik múzeumként, többségük abszolút nem látogatható. A cikkeket Tóth Géza jóvoltából légi felvételekkel próbáljuk színesebbé tenni.

A Kastély 2001-ben

A Kastély 2001-ben

Elsőre a velencei Meszleny-Wenckheim-kastélyt mutatnánk be. Túl sok információ nem található róla,és sajnos Velence weboldalán sem találtam semmi információt a kastélyról, de ezt a képek azt hiszem, ezt pótolják.

A kastély Annó az 1800-as évek végén

A kastély Annó az 1800-as évek végén

A kastély 1888-89-ben épült Say Ferenc fehérvári műépítész tervei szerint. Meszleny Pál volt az, aki gazdálkodott a velencei családi birtokon, amely 632 hold 1350 ölnyit tett ki. (Viszonyításképpen Velence község területe kb. 6000 hold volt.) A fokozódó infláció 1921-ben arra kényszerítette őket, hogy a velencei házukat gróf Wenckheim Ferencnek eladják. 1945 után ebből az épületből lett Velencén az általános iskola.

A kastély az udvar felől

A kastély az udvar felől

Jelenleg a Meszleny-Wenckheim-kastély könyvtárként, házasságkötő teremként és az Önkormányzat testületi üléseinek helyszíneként szolgál, helyi védelem alatt áll. Az udvar igencsak rendezettnek mondható, itt található a Velence SE futballpályája, de helyet kapott egy teniszpálya is.

… és íme néhány légifotó!

Cím: Velence, Tópart u. 52.
Fotók: velenceito.info, kastely.ementor.hu,

Légifótók: Tóth Géza
Felhasznált irodalom: wenckheim.hu
[mappress mapid=”94″]

Forrás: Velencei-tó Sajtó / Velencei-tó Fotó / wenckheim.hu / Tóth Géza / kastely.ementor.hu,




3 thoughts on “Kastélyok Nyomában 1. rész – Velence – Meszleny-Wenckheim-kastély

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás