Öngyilkos akart lenni – Megmentették az életét

811

Közel harmincan keresték a Velencei-tó környékén 2012. december 6-án este azt az 57 éves kápolnásnyéki asszonyt, aki öngyilkosságra készült. A rendőrök, a katasztrófavédelem munkatársai, valamint a polgárőrök összefogásának köszönhetően a nőt sikerült épségben megtalálni.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Ügyeletére 2012. december 06-án délután fél ötkor telefonált be az asszony férje, hogy felesége még kora délután távozott kápolnásnyéki lakásukból mobiltelefonjának feltöltése céljából. Amikor azonban felhívta telefonon, közölte vele a hölgy, hogy öngyilkos akar lenni, és vagy negyven gyógyszert vett be. A férjének azt sem tudta megmondani, hogy hol van, Dinnyésen, Agárdon vagy Gárdonyban.

Amikor az eltűnéssel kapcsolatos bejelentés megérkezett a gárdonyi rendőrökhöz, azonnal a nő keresésére indult a szolgálatban lévő teljes állomány, akikhez a Fejér Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság munkatársa, a Velencei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, illetve velencei, valamint gárdonyi polgárőrök is csatlakoztak. Így az 57 éves asszony keresésére közel harmincan indultak el.

A példaértékű összefogásnak köszönhetően végül sikerült rátalálni a hölgyre. A pákozdi körzeti megbízott volt az, aki végül Velence, Balatoni úton megtalálta az asszonyt, aki szemmel láthatóan zavart állapotban volt. A rendőröknek elmondta, hogy valóban öngyilkossági szándékkal távozott el otthonról, és valóban vett be gyógyszert, de már megbánta.

Az egyenruhások végül mentőt kértek hozzá, akik beszállították Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba.

Forrás: FMRFK




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás