Saját fasort kaptak az újszülöttek Pázmándon!

697

A „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” akcióhoz öt éve elsőként csatlakozott Pázmánd, mint olyan település, aki nem tartozik a Gemenci Erdőgazdaság érdekeltségi területéhez. Ezt a példát azóta számos település követte, akik egyetértettek az erdőgazdaság azon eszmei elkötelezettségével melynek lényege, hogy a felnövendő nemzedék érzelmileg is jobban kötődjön a fához, erdőhöz, ezáltal természeti környezetük védelméhez.

Az ovisok műsorával kezdődött a falültetés

Az ovisok műsorával kezdődött a falültetés

Most a 2012 év végén és 2013-ban született gyermekek fáinak elültetésével folytatódik a mozgalom tevékenysége a településen. Az erdőgazdaság minden esetben a tájegységnek megfelelő őshonos csemetéket adományoz, melyek a helyi talajviszonyoknak is megfelelnek. Idén Pázmándra Kislevelű hárs fák érkeztek, s a 21 fa ékes dísze lesz a település játszóterének is helyt adó Emlékparknak, s ezáltal a gyermekek közvetlen közelről szemlélhetik saját kis fájuk cseperedését. Az eddig elültetett fák – melyek az iskola udvarát díszítik  – áttelepítésre kerülnek külön fasorokba, mert az iskolába sportcsarnok épül a helyükre.

21 fát ültettek el a szülők és a nagytesók

21 fát ültettek el a szülők és a nagytesók

A települési önkormányzatokkal kötött együttműködési szerződés keretében a Gemenc Zrt. vállalta, hogy évente, a született gyermekek számának megfelelően, a szükséges facsemetéket térítésmentesen biztosítja, valamint a tavaszi illetve az őszi ültetés során szakmai iránymutatást és felügyeletet nyújt az önkormányzatoknak.

Szerző / Fotók: Simon János / Virányi Gergely




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás