Erősítenek a rendőrök a Velencei-tónál

1005

Helyszínbejárással és gyakorlati bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatója hívott minket a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) Gárdonyba, a Nautis Hotelbe. A BKKB felügyelete alá tartozik a Velencei-tó is, és külön öröm, hogy idén Fejér megye az elnöke a koordinációs bizottságnak, ez indokolta, hogy megyénk kiemelt turisztikai vonzerővel rendelkező tavának a partján rendezzék a tanácskozást.

Vörös Ferenc rendőr ezredes, Fejér megye rendészeti igazgatója elsőként a Balatoni régió közbiztonsági helyzetéről számolt be.

Dr. Sági János rendőr alezredes a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője a Velencei-tó környéke közbiztonságáról szólva leszögezte, negatív szélsőségektől mentes közbiztonság megteremtésére és biztosítására törekednek. Céljuk gyorsan, törvényesen reagálni azokra a jelenségekre, amelyek rendőri intézkedést, rendőri beavatkozást igényelnek.

A prioritásokat meghatározták már a szezon indulásakor. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi szolgálatától kapott megerősítő erőből nyomozó csoportot állítottak fel, számolnak a Készenléti Rendőrségtől érkező 2×12 fő egyenruhással, sőt határozott szerepet szánnak a július 4-én érkező 16 rendőrtiszti főiskolásnak és 8 rendészeti szakközépiskolásnak is, az úgynevezett Szezonális Bűnmegelőzési Központ keretein belül. Utóbbiakat leginkább bűnmegelőzési feladatokkal, strandfigyeléssel, parkolók figyelésével bízzák meg.

Valamennyi eszköz rendelkezésre áll a térségben, a szokásos gépjárműveken túl három rendőri jelleggel ellátott segéd-motorkerékpár és tíz kerékpár áll hadrendbe a nyáron. Két motoros géphajó szolgálja a vízi közlekedés biztonságát. A rendőrkapitány elmondta, hogy az elmúlt évben összesen kettő, a szezon három hónapja alatt ebből egy vízbefulladás történt területükön, ami sajnálatos ugyan, de az elmúlt évi szélsőséges időjárási körülmények figyelembe vételével jó számnak mondható.

A rendőrkapitány hangsúlyozta a szezon ideje alatt szoros együttműködést terveznek a társhatóságokkal. A NAV beosztotti állományából egy pénzügyőr egy rendőr járőrpáros lát el szolgálatot hétfőtől egészen augusztus 21-ig a Velencei-tó térségében. A polgárőrökre, mint stratégiai partnerekre számítanak az idén is.

A sajtótájékoztató után mentési gyakorlatot mutattak be, melyet a Nadap hajóról élvezhettünk.

A Fehérvár Televízió összeállítása…




One thought on “Erősítenek a rendőrök a Velencei-tónál

  1. Zoltán Péter

    A vízirendőrök a tavon a horgászokat és a nyaraló csónakázókat zaklatják ostoba előírások számonkérésével. Feljelentenek, ami után súlyos birságot fizettetnek ki. A  szabálytalanság felfedezése után nem kell a szabálytalan tevékenységet beszüntetni. A feljelentésbe valótlanságot írnak később hozzátoldva. Ezzel szemben  nem foglalkoznak az engedély nélkül horgászókkal, „szabályaik” nem vonatkoznak a vízibiciklire, a szörfre.
    Szép időben a hajójuk orrán fürdőruhás lányokat szállítanak.
    Szemét aljas munkát végeznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás