Kábítószer a körözött férfinél – (Gárdony)

699

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogták el szerda délután Gárdonyban egy töltőállomáson azt a 32 éves fehérvári férfit, aki ellen két körözés is érvényben volt. A Budaörsi Városi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, míg a Pesti Központi Kerületi Bíróság tartózkodási helyének megállapítását kérte.

A férfi igazoltatása során felmerült, hogy gárdonyi tartózkodási helyén bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható tárgyak, kábítószergyanús anyagok lehetnek, így a férfinél az időközben értesített gárdonyi rendőrök házkutatást tartottak.

A nyomozóknak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság „Frédi” nevű rendőrkutyája is segített a keresésben. A rendőrök átvizsgálták a férfi tartózkodási helyéül szolgáló lakást, az ahhoz tartozó garázst, valamint autóját is. Ennek során előkerült több üres kisméretű nylon zacskó, valamint egy barna kis üvegben kábítószergyanús folyadék, és több fecskendő is.

A házkutatás során a férfit kísérő egyik közrendvédelmi járőrnek feltűnt, hogy a személy a lakásban el akar dugni egy babapopsi-törlő tasakot a zsebébe. Amikor kinyitották, zöld színű növényi származékot találtak benne. A tasaknak az eredeti tartalma miatt olyan intenzív illata volt, hogy a kábítószer-kereső kutya azért nem fogott szimatot.

A megtalált tárgyakat, illetve növényi származékot a rendőrök lefoglalták, a férfit előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószerrel való visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd ezt követően őrizetbe vették.

Forrás: FMRFK




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás