Rendszámcserés autója buktatta meg a kábítószert szállító férfit…

616

A nyári idegenforgalmi idényben egymást érik az akciók a Velencei-tó környékén. Sűrűbben járőröznek az egyenruhások, jobban fogják a közterületeket, az illetékességi területükhöz tartozó utakat, főutakat, autópálya szakaszokat, pihenőket. Az M7-esen autózó Opel Calibra azzal hívta fel magára a rendőrök figyelmét, hogy egy eredetileg Opel Omegára kiadott rendszámmal hasított az éjszakában. Az autó budapesti sofőrjét Velence és Pákozd között akarták kérdőre vonni a rendszámcsere miatt, de az autóban kábítószert is találtak

A 33 éves budapesti férfi nem tagadta, hogy ő cserélte ki a rendszámot. Elmondása szerint a rendszámhoz tartozó másik jármű is az övé, csak miután az Omega meghibásodott és ő mindenképp le akart jutni a Balatonra, ehhez a megoldáshoz folyamadott. A Calibra ugyanis kiállítási darab, első ránézésre is kevéssé szabályos átalakítással. Az ülésen szembetűnően elhelyezve apró csomagokat találtak a rendőrök. A négy, egyenként egy-egy gramm fehér port tartalmazó zacskó megtalálása után alaposabban is megnézték a járművet. Négy ampulla került még elő. A bennük lévő folyadékról a férfi azt nyilatkozta, hogy tesztoszteron és testépítéshez használja.

Tagadta, hogy kábítószerfogyasztó, vagy terjesztő lenne. A kis adagokat egy ismerőse kérésére vette és vitte volna neki a Balatonhoz. Miután azonban fáradt volt és attól tartott, hogy menet közben elalszik, az egyik zacskó tartalmát bevette, hogy feldobja kicsit az úton.

A 33 éves budapesti férfi ellen a mintavételt követően visszaélés kábítószerrel vétség mellett, egyedi azonosítójel-meghamisítása miatt indítottak eljárást. Felmerül azonban az ittas, vagy bódult állapotban történő vezetés és az autón található egyéb szabálytalan átalakítások kérdése is. Bár, ha jobban meggondoljuk ez a két utóbbi tényállás is inkább tény, mint kérdés.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság nyomozói tovább folytatják a megindított eljárást.

Rendszámcserés autója buktatta meg a kábítószert szállító férfit…

FMRKF




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás