Évadnyitó és március 15-ei programsorozat a KEMPP-ben!

755

2016. március 12-én szombaton, ünnepélyes keretek között nyitjuk meg a Katonai Emlékpark Pákozd; Nemzeti Emlékhely hetedik évadát. Az ünnepség keretében Vargha Tamás úr, HM miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet, majd Dr. Cser-Palkovics András úr, Székesfehérvár polgármestere szól az emlékpark jövőjéről.

A beszédeket követően elismerések átadására kerül sor:
a HM kitüntetését Vargha Tamás úr adja át, Dr. Karsai Béla úr a Honvédség és Társadalom Baráti Kör elnöke, valamint Takács János úr, Pákozd Nagyközség polgármestere adják át a ;Katonai Emlékpark ; Nemzeti Emlékhelyért ; emlékplaketteket kiemelkedő munkát végzett együttműködők, támogatók és segítők részére.

Hazánk 1999. március 12-én csatlakozott a NATO Szövetséghez, ebből az alkalomból kiállításon mutatjuk be katonáink NATO feladatban végzett helytállását.
Az első világháború 100. évfordulójára a Civilek a nagy háború emlékeinek őrzéséért című kiállítással emlékezünk.

– 9:55-kor a MATASZ Emlékfutás résztvevői érkeznek meg az Emlékparkba.
– 10:00-kor megemlékezés és évadnyitó ünnepség
– 10:35-kor a „Közös légtér – közös felelősség” című kiállítás megtekintése
– 10:50-kor „Civilek a Nagy Háború emlékeinek őrzéséért” című kiállítás megnyitója

Március 13-án és 14-én a Katonai Emlékpark munkatársai 48-as hadtörténelmi gyermekprogramokkal várják a kedves látogatókat.

Március 15-én Dr. Szabó József János hadtörténész vezetésével honvéd tábor és nemzetőr kiképzés fog zajlani.

Mindenkit szeretettel várunk!

Információk:
Katonai Emlékpark Pákozd
Pákozd, Mészeg-hely
Tel.: +36-30-4747-905
E-mail: kempp@kempp.hu

kemp001

kemp002

kemp003

icon-car.png
Katonai Emlékpark Pákozd

loading map - please wait...

Katonai Emlékpark Pákozd 47.218227, 18.580284 Katonai Emlékpark 8095 Pákozd, Mészeg-hegy Hrsz. 087 Információ: 06-30-474-79-05




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás