Ezüstfenyő Néptánccsoport Zetalka Dinnyésen

598

2015. augusztus 17-én, 18.00 órától Ezüstfenyő Néptánccsoport Zetalka a Dinnyési Templomkert és Hagyományőrző Turisztikai Központban.

Az Ezüstfenyő Néptánccsoport 2002-ben alakult Kovács Imre vezetésével, Zetelkán. A székely nagyközség Erdély szívében, a Hargita hegyvonulata nyugati lejtői és a Nagy Küküllő folyó találkozásánál fekszik. Lakói mind magyar ajkú székelyek, lélekszámuk meghaladja a 6000 főt.
A táncosok nagy részét a helyi iskola tanulói teszik ki. Jelenleg a csoportnak több mint 70 aktív tagja van, beleszámítva a kis- és középiskolás diákokat, akik a 16 év körüli idősebb táncosok egészítenek ki.
A tánccsoport repertoárjában szerepel Kisküküllő-menti leánykörtánc, sűrű és ritka pontozó, ugyanakkor műsorukban megtalálhatóak az udvarszéki, moldvai, marosszéki, szatmári, illetve mezőségi táncrendek is.
A táncelőadásukat színesítik székely népdalokkal, valamint versekkel.
Minden évben szerveznek egy tíz napos turnét az Anyaországba, hogy Magyarország számos településén is megismertesslk a székely népviseletet, táncrendeket ezáltal nemcsak ápolják és őrzik hagyományainkat, hanem meg is élik azokat.

ezustfenyo

icon-car.png
Dinnyési Hagyományőrző Központ

loading map - please wait...

Dinnyési Hagyományőrző Központ 47.178366, 18.564706 Dinnyési Hagyományőrző Központ Dinnyés, Gárdonyi Géza u. 25

velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás