Gárdonyban élő, Erdélyből elszármazottak első találkozója

701

Gárdonyban élő, Erdélyből elszármazottak első találkozóját rendezzük meg a Dinnyési Hagyományőrző Központban 2015. augusztus 29-én, Kurta Judit, gárdonyi polgártársunk kezdeményezésére, szervezésében Tóth István polgármester úr fővédnökségével.

Olyan gárdonyiak jelentkezését várják a szervezők, aki Erdélyből települtek át, erdélyi kötődésűek. Cél, hogy az elszármazottak megismerkedjenek egymással, tudjanak egymásról, mert jó egy közösséghez tartozni, egy közösségért tenni. Aki el szeretne jönni a programra, jelentkezzen az alábbi elérhetőségeken: Kurta Judit (06 70 363 55 07), vagy Molnár Gyöngyi (06 30 957 64 83), illetve ha tud Erdélyből elszármazott gárdonyi lakosról, segítsen a hír eljuttatásában.

A felajánlásokból megszervezett találkozón kopjafát fognak állítani a Dinnyési Hagyományőrző Központban. A Tordason élő, Erdélyből elszármazott Csomor Lajos alkotását fogják felavatni. Csomor Lajos Szent Korona kutató, aranyműves, ő lesz az esemény díszvendége.
A vacsorával egybekötött esten közös éneklés, táncmulatság is lesz Kodolányi János, szászrégeni muzsikussal. Kérjük tehát, aki szeretne ehhez a közösséghez tartozni, jelentkezzen a fenti elérhetőségeken.

erdely01

icon-car.png
Dinnyési Hagyományőrző Központ

loading map - please wait...

Dinnyési Hagyományőrző Központ 47.178366, 18.564706 Dinnyési Hagyományőrző Központ Dinnyés, Gárdonyi Géza u. 25

velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás