Kalmár Zsolt fotó kiállítása a Velence Korzón!

1094

Velence város Önkormányzata és az alkotó tisztelettel meghívja Önt és ismerőseit
KALMÁR ZSOLT képi gondolkodó
PÁR OK /képpárok/
c. fotó kiállításának megnyitójára

A kiállítás megnyitójának időpontja: 2015. 10. 10.  15 óra

Helyszíne: Velence Korzó, 1. emeleti kerengő

Program:

Köszöntő
Pápai Szabó György
képviselő, a Kulturális, Oktatási, Sport Bizottság elnöke

Megnyitó
Fekete Péter
Jászai díjas rendező, miniszteri biztos

A kiállítás 2015 október 25-ig tekinthető meg.

PÁR OK
/Képpárok/
Kalmár Zsolt képi gondolkodó  fotográfiái

Volt tanító, tanár, gitáros-énekes, mentálhigiénés munkatárs, kiadványszerkesztő, kétszeres „Aranykréta Díjas” főiskolai adjunktus a Körös Főiskola Neveléstudományi Tanszékén.

Mint beilleszkedést segítő szakember dolgozott fegyházban és igazságügyi elmegyógyító intézményben. Jelenleg az egészségszervezés területén tevékenykedik.

Munka melletti legfőbb időtöltése az utazás-világjárás. Mindezt öt földrész, kis híján 80 ország bejárása, bolygónk négyszeres megkerülésének megfelelő megtett kilométer, több, mint félszáz egyéni és csoportos kiállítás jelzik.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségében, a Nicolas Müller Fotóművészeti Műhelyben, a Keszi- Art Művészeti Egyesületben való tagság, valamint a tíz évet megélt „Csabai Fotószéansz”ötletgazda és szervező szerepe, publikációi és négy önálló kötete mutatják önmegvalósításának útját.

Debrecenben született. Alkotó évei Békéscsabához, Budapesthez és az utóbbi években már Velencéhez kötik.

Nagy hangsúlyt fektet a címadásra, esetenként a bővebb gondolat kifejtésre, amely a képeivel együtt válik teljes értékűvé. Ezt nevezi képi gondolkodásnak.

„A címnek látszólag nem sok köze van a látottakhoz, legfeljebb annyi, hogy ezért fényképeztem le őket.”- vallja.

Információk:
https://www.facebook.com/kepigondolkodo
kepigondolkodo@gmail.com

icon-car.png
Velence Korzó

loading map - please wait...

Velence Korzó 47.231867, 18.662038 Velence Korzó Velence, Tópart utca 47.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás