A rendezvényről folyamatában olvashatsz a percről percre rovatunkban!
Szeretettel várnak mindenkit, 2010 szeptember 18-án (szombaton) 10 órától a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központba a IV. Velencei-tavi Kistérségi Szüreti Mulatságra
A gyerekeket délelőtt bábelőadással és játszóházzal várjuk, lesz borászati előadás és csikósbemutató, majd vidám szüreti felvonulás Dinnyés utcáin. A hagyományainkhoz híven a települések képviselői átadnak egy kosárnyit az idei szőlőtermésből, hogy elkészülhessen a polgármesterek bora. A települések a Pavilon sétányon, a helyi bortermelők pedig a Borászok utcáján mutatkozhatnak be.
15 órától a kistérségi települések kulturális csoportjai sokszínű műsorral lépnek a szabadtéri színpadra. A „Borivóknak való” című irodalmi összeállítás után a Kákics Zenekar koncertje és moldvai táncháza zárja a napot. A mulatságon ismét lesz főzőverseny – idén „paprikás ételek” kerülnek az asztalra – és madárijesztő szépségverseny, kézműves vásár, finom ételek és érdekes kiállítások.
Tervezett program:
10 óra Kapunyitás és nevezés a főzőversenyre
10.30 Bábelőadás – kicsiknek-nagyoknak
11.00-12.30 „Aprók színpada” – gyerekcsoportok fellépése
11 óra Borászati előadás: A bor kóstolás fortélyai címmel
12.30 A kistérségi Pavilon sétány és a Borászok utcája megnyitása
13 óra Csikós bemutató
13.30 Felvonulás Dinnyés utcáin
14.30 A leszüretelt szőlők ünnepélyes átadása, köszöntők
15.00-19.30 „Kistérségi színpad” – a résztvevő települések csoportjainak fellépése – Vetélkedők eredményhirdetése
19.30 „Borivóknak való” című irodalmi összeállítás, színművészek előadásában
20 óra Kákics Zenekar koncert és moldvai táncház kifulladásig
A műsorváltozás jogát a rendezvény szervezője fenntartja!
További információ a 06/30/905-48-80 telefonszámon kapható
Van fotód a rendezvényről amit megosztanál másokkal? Hát rajta töltsd fel!
A leírásban add meg a nevedet, hogyha szeretnéd, hogy mások is lássák, hogy te készítetted a képeket.

A Velencei-tó turisztikai- élmény- és informácós portálja!
Nyaralás, programok, szállás, látnivalók, éttermek, üzletek, szolgáltatók
Agárd, Gárdony, Velence, Kápolnásnyék, Pázmánd, Nadap, Vereb, Sukoró, Pákozd, Dinnyés, Zichyújfalu
E-mail: - info@velenceito.info