
2481 Velence (újtelep), Úttörő utca 28.
Varjas Ditta: 06-70-771-3599
Varjas Edit: 06-70-947-3463
HOVA TEGYEM GYERMEKEM, HA MINDEN OVI TELE VAN?
Valószínűleg ezzel a kérdéssel sok környékbeli szülő szembesült már. Az óvodák zsúfoltak, hiszen az utóbbi években többen döntenek a gyermekvállalás mellett, mint eddig. Nem könnyíti meg a dolgunkat az sem, ha naponta órákat utazunk oda-vissza az óvodáig. Nagyon nehéz találni egy megfelelő helyet, ahol szívesen otthagyjuk szemünk fényét. Manapság nem minden szülő teheti meg, vagy akarja megtenni, hogy évekre kiessen a munkából. Ilyenkor szeretnénk egy „második otthonban” tudni a porontyot. Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ugyan otthon neveljünk gyermekünket, de egy-egy napra rengeteg elintézni valónk van, és a rokonok sem érnek rá, hová forduljak?
2008. szeptember 1-én, elsőként megnyitotta kapuit a CSŐRIKE CSALÁDI NAPKÖZI VELENCÉN, melynek nem titkolt célja a fent említett problémák megoldása.
A napközi, kis állandó létszámmal (max.7 fő) könnyebben tud besegíteni a gyermek nevelésébe, megőrzésben, hiszen így több figyelem jut egy-egy gyermekre. Egy diplomás óvónő, és egy elhivatott édesanya, várja a csemetéket, akik rengeteg dolgot megtanulhatnak játszva és könnyedén. A körülöttük lévő világot, énekeket, mondókákat. A saját családi házunkban erre a célra kialakított szintet, illetve a kertet birtokba vehetik a gyerekek, ahol az egészséges táplálkozás és a mindennapi testmozgás fontos szerepet játszik majd a gyerekek életében. A kis létszám lehetővé teszi továbbá, hogy egyéni igényeknek is megfeleljen a napirend (étkezés, foglalkozások, mozgás, stb.).
Mit gondol, Önöknek is tudna segíteni a napközi?
Bővebb információt weboldalunkon talál!
Tervezze meg útvonalát hozzánk itt…
Csőrike Családi Napközi nagyobb térképen való megjelenítése

A Velencei-tó turisztikai- élmény- és informácós portálja!
Nyaralás, programok, szállás, látnivalók, éttermek, üzletek, szolgáltatók
Agárd, Gárdony, Velence, Kápolnásnyék, Pázmánd, Nadap, Vereb, Sukoró, Pákozd, Dinnyés, Zichyújfalu
E-mail: - info@velenceito.info