Holnap után Szent Orbán Borünnep Velencén!

2243

Egész nap programokat és igazi íz kavalkádot ígér a szombati (május 28-i) Szent Orbán Borünnep. Koszti András Velence polgármestere és Bársony Péter, a szervező Velencei-tó Turizmusáért TDM Egyesület elnöke tartott ma sajtótájékoztatót a legendás Vörösmarty Pince előtt, ami nem mellesleg a rendezvény ideje alatt látogatható lesz, bárki megtekintheti az a présházat, melyet Vörösmarty Mihály és öccse vásárolt édesanyjuknak az 1820-as években.

bor1_001

Szeretnénk, hogyha Budapesten kívül, a gasztronómiai események közül ez a rendezvény egy zászlós hajó lehetne, hiszen minden adott hozzá. Talán nem kell senkinek sem bemutatnom a környék borászait, akik egyre több rangos díjat hódítanak el, nem csak országos, hanem Európa szinten is. – Mondta el tájékoztatójában Koszti András polgármester.

A polgármester kitért arra is, hogy a velencei székhelyű Szent Benedictus Borlovagrend tagjaival közösen összefogva ezt az eseményt szeretnék visszaemelni az őt megillető szintre.

bor_003

Bársony Péter elmondta, hogy szerették volna a régi hagyományokat a modernitással társítani, a rendezvényen a klasszikus fesztiváloknál megszokott hellopay kártyás fizetési lehetőséget alkalmazzák, ami korábban nem volt jellemző a környékbeli eseményeken.

Ez a fizetési mód a fesztiválozóknak nem új keletű, de a Velencei-tó környéki rendezvényeken egyáltalán nem megszokott. A gyakorlatban úgy fog működni, hogy a rendezvényhelyszín két végén felállított feltöltő pontokon lehet 500 forint letét ellenében hellopay kártyát igényelni, melyre a tetszőleges összeget feltöltve tudjuk használni. Fontos megjegyezni, hogy a rendezvényen egyik árusnál sem lehet majd készpénzzel fizetni. Amikor már nem szeretnénk használni a kártyát, természetesen visszaváltható és nem csak a rajta maradt összeget, hanem a kártya letéti díját is visszakapjuk szintén a feltöltő pontokon.

bor_001

Gondoltak azokra is akik kifejezetten egy borrendezvényre jönnek, akik megkóstolnák a helyi és vendég borászok nedűit, így nem autóval érkeznek. Számukra transzferjáratokat indítanak a rendezvény ideje alatt Székesfehérvárról, Gárdonyból, Agárdról, Kápolnásnyékről, Pázmándról, Nadapról, de természetesen a helyieknek is lesz buszjárata. A velencei vasútállomástól az érkezőknek TukTuk taxikkal (háromkerekű kismotor) is lesz lehetőségük a helyszín megközelítésére.

A rendezvény részletes programja ide kattintva érhető el!




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás