Diplomára fel! – Indul a Diplomamentő Program

1278

10 ezer fiatalnak segíthet a kormány által tervezett Diplomamentő Program, amely hárommilliárd forintos forrásból azok nyelvtanulását támogatja, akiknek csak a nyelvvizsgája hiányzik diplomájához – állt a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében, amely mára jócskán kiegészült. Január végéig kerülnek kiírásra a pályázatok, február végén már döntés születik a képzőkről, március elejétől pedig a hallgatók már jelentkezhetnek is egy internetes felületen. A tervek szerint a képzések március végétől indulnak.

diploma

Kezdetben az „akcióra”, programra eddig, olyan magyar állampolgárok jelentkezhettek, akik nyelvvizsga hiányában nem rendelkeztek diplomával, de már leállamvizsgáztak, illetve nem álltak hallgatói jogviszonyban és 35 év alattiak voltak. A gyesen, gyeden lévőknél továbbra sincs nincs életkori korlátozás, és az elbírálásnál előnyben részesítik majd a regisztrált álláskeresőket is. Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár új döntése értelmében a rendkívül magas számú érdeklődés és visszajelzés tekintetében a programra már korhatár nélkül lehet jelentkezni, a korábbi bejelentésnek megfelelően, várhatóan március elejétől.

Bekerül a választható nyelvek körébe a német és az angol mellé a francia nyelv is, továbbá nem lesz állampolgársághoz kötve a programba való belépés. Itthon közel ötvenezer olyan diplomás van, akinek „csak” a nyelvvizsga hiányzik a diplomához. A jövő év augusztusának közepéig tartó program segíti majd az úgynevezett beragadt diplomák megszerzését. A támogatás 240 órás tanfolyamra vonatkozik, és maximált összege fejenként 300 ezer forint lehet. A résztvevőknek a tanfolyam végén mindössze a nyelvvizsgát kell finanszírozniuk, de regisztrált álláskeresőknél ez is ingyenes lesz.

Elsősorban azok vehetnek részt a diplomamentő programban (angol, német és francia tanfolyamokon), akik már rendelkeznek alapfokú nyelvtudással. További könnyebbség, hogy nem kell bemutatni erről szóló bizonyítványt. A képző dönti majd el, megfelel-e az induláshoz szükséges szintnek az adott pályázó. A résztvevők a képzés megkezdésével vállalják, hogy az első esetleges sikertelen nyelvvizsga után még kétszer próbálkoznak.

 

velenceito.info


TAG


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás