Honnan? Mikor? Merre? Miért? A velencei-tavi étteremhajó nyomában – képekkel

4194

Szeretem a régi témákat és az olvasottságból látom, hogy ti is. A mostani cikkben megtudhatjátok, hogy honnan jött, hol van most és merre tart a Mississippi…

Bizonyára sokan emlékeznek a gárdonyi Pisztráng utcai szabadstrandon álló étteremhajóra, mely sajnos hosszabb ideig állt „szellemhajóként” mint ameddig működött. Tisztán emlékszem arra, amikor 2001-ben diákmunkában a hirdető tábláit betonoztam, mely számomra nem túl jó mississippi-s élmény. Bizonyára sokakat szebb élmények kötnek hozzá, ugyanis a szóbeszéd szerint – bár sajnos én kipróbálni nem tudtam – igencsak kellemesen el lehetett tölteni az időt, illetve a menü kínálata sem volt utolsó.

De hogy hogyan? Merre? Mikor? Miért? – Erről a hajó megálmodóját és üzemeltetőjét Bálint Györgyöt kérdeztük.

Hogy jött az ötlet? Miért pont ilyen és miért mississippi?

Én a pályámat blues zenekarok managelésével kezdtem és blues rajongó vagyok a mai napig. Megadatott,hogy valamikor a 90-évek második felében kimehettem Amerikába és eljutottam többek között New Orleans-ba és ott megcsapott a valódi, igazi blues hangulat, illetve a Mississippi-n járkáló egy-két még autentikus gőzös, ami abszolút abba miliőbe illik.  Mikor hazaértem elhatároztam, hogy nekem lesz egy, ha nem is olyan, de azt a hangulatot sugalló hajóm.

A hajó fénykorában, a felújítás után

A hajó fénykorában, a felújítás után

Ezt követően 4-5 évre rá a Velencei-tavon egy teljesen lepusztult állapotban egy tanyahajót láttam azon a helyén, ahol most. Mondjuk nem így nézett ki. Alacsony, egy szintes nem lehetett a tetejére felmenni, kopott, szakadt, betört, tulajdonképpen egy roncs volt, de én láttam benne az a jövőbeni hajót, amit végül elkészítettünk.

A mississippi télen

A Mississippi télen

Eredetileg a Dunán volt a hajó és a 70-es években került át a Velencei-tóra, a nagy mederkialakításkor, s a dolgozók szálláshajójaként funkcionált. Egyébként ezt valamikor az 50- években építették Vácott és második életét kezdte el 2001-ben. A dolog pikantériája, lehet, hogy a sorsa már a vásárláskor meg volt írva a hajónak. Amikor én megvettem a Vízügytől, rá 1 vagy 2 hétre ott ahol állt, el is süllyedt. A kikötőben, az akkori vízállás szerint 2-3 méter volt a vízszint, így ipari búvárokat kellett hívnom a Balatonról, hogy kiemeljék a hajót.

Innen kezdődött a 0-ról való felépítése. Tulajdonképpen a hajónak a papírja, a hajólevele eredeti, minden mást felújítottunk, kicseréltünk, átterveztünk olyanra, mint amilyet szerettünk volna, illetve amit a hajó adottságai engedtek. Kb. 1 év alatt épült át a hajó. 2000 nyár végén történt a vásárlás és 2001 júniusában lett vízre téve.

Éjszakai megvilágításban

Éjszakai megvilágításban

Miért pont állóhajó?

Mivel ez a hajó nem rendelkezett hajtóművel, így mindig is állóhajóként működött. Lehetett volna bele dízel motort tenni, de mivel az alap elképzelésünk étterem hajó volt, így alapesetben nem kellett közlekednie, már csak annak okán is, hogy közmű csatlakozások is be voltak kötve.

Rengeteg rendezvényt tartottunk a hajón, Velencei-tó tündére szépségversenyt, esküvőket, idényen kívül Halloween partyt, mikulás hajót csináltunk, ami borzasztóan népszerű volt. Egy hét alatt az ország minden tájáról – Veszprémtől kezdve Budapestig – jöttek diákcsoportok. Szenzációs volt.

Esküvő 2003-ban

Esküvő 2003-ban

Mikulás rezidencia

Mikulás rezidencia

Mi az oka annak, hogy végleg bezártátok? 

Sajnos elsődlegesen emberi tényezők okaként, rá kellett jönnünk, hogy azzal a vendéglátói adottsággal nem rendelkezünk, amivel egy ilyen hajót kellett volna vezetni. Elsődlegesen a szakmai háttér hiánya, illetve a személyi állomány hozzáállásának a végeredménye az lett, hogy az első év végének zárásakor döbbentünk rá, hogy a nyári tömegek és a látszólagos óriási forgalom ellenére, a megvásárolt áruk összege magasabb volt mit a bevétel. Ebből vonja le mindenki a következtetést.

Amikor már a második év végén sem volt nyereséges, arra az elhatározásra jutottunk, hogy még egy évet adunk a hajónak – Tulajdonképpen három nyáron és egy télen át működött a hajó -. A nyári szabadstrand és a Sport Beach üzemeltetése mellet már komoly energia nem jutott a hajóra, s sajnos nem megfelelő embereket vettünk fel és nem volt egy személyi felelős aki ezt nyugodtan tudta volna vinni. Ezen okok miatt arra az elhatározásra jutottunk, hogy ez így tovább nem vállaljuk.

Lehet, hogy az utolsó út? Költöztetés 2009-ben

Lehet, hogy az utolsó út? Költöztetés 2009-ben

Mi lesz a sorsa? Hogyan tovább és hol van most jelenleg a Mississippi? 

Kerestünk üzemeltetőket, értékesíteni kívántuk, de mindenki a Velencei-tóról elszállítva látott benne fantáziát. Ennek a 33 méter hosszú 6,5 méter széles építménynek a szállítása nem egyszerű, speciális szállítást igényel, nagyon drága pénzért és ez már nem érte volna meg.

 Sok érdeklődő volt már a hajóra, de érdemi vásárló még nem, bár sokan gondolkodtak a tavon való üzemeltetésében. Az a komoly szándék, amivel újból életet lehetne lehelni a hajóba, egyik érdeklődőnél sem volt meg.

A Mississippi most Velencén

A Mississippi most Velencén

A hajó jelenleg ugyanott van, ahol 2000-ben megláttam.  Lehetséges, hogy a hajóból más fog készülni olvasztás után. Sajnos jelenleg fémkereskedőkkel tárgyalunk – mivel 60 tonna és a nagy része vas – de jobban szeretném, ha tovább élhetne a Velencei-tavon. Ha nem sikerül olyan vállalkozót találni aki lát benne fantáziát, akkor nem lesz más lehetőségünk csak hogy fémkereskedőnek adjuk el. De jobban szeretném, ha inkább a Velencei-tó egy ritka színfoltja lenne.

A hajó 2012-ben...

A hajó 2012-ben…

A hajó 2012-ben...

A hajó 2012-ben…

Velencei-tó Sajtó




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás