Jól szerepeltek a pázmándi tűzoltólányok az olimpián! – képek, videó

860

Tavaly a Pázmándi Önkéntes Tűzoltó Egyesület ifjúsági lány csapata nyerte az országos CTIF Tűzoltó versenyt, ezzel a megtiszteltetést, hogy 2011-ben Magyarországot képviselje itt Kocevjében, Szlovéniában, a 18. Nemzetközi Ifjúsági CTIF Tűzoltó Diákolimpián. A magyar lányok mellett a letenyei fiúk is ringbe szállnak a mai napon.

Az egy hetes viadal nagy napja ma volt a magyar lányoknak, hisz elsőként állhattak a tomboló tömeg elé, hogy megmérettessék magukat! 24 ország több, mint 8¸csapata versenyez ezen a csodálatos környezetben levő profi pályán, akik mind országuk legjobbjai.

Pázmándon már hónapok óta lázban ég a kis falu apraja nagyja, hogy segítsék, támogassák a 12 kislányt. Míg a többi korukbeli élvezi a nyár örömeit, addig ők napi több óra edzés, gyakorlás, tréning mögött állnak. Nem csak testileg, hanem lelkileg is felkészítették őket Lőrincz László és Domakné Zsuzsa.

Ma először a szerelést kellett időre, hibapont nélkül teljesíteni,majd ezt követte azonnal a staféta, szintén időre. Magyarországról majd 100-an érkeztek szurkolni, teljes harci díszben.

Kellett is a lelkes szurkolás a lányoknak, hisz rettenetes lelki nyomás nehezedett rájuk. Teljesíteni akartak, túlszárnyalni mindenkit, mint ahogy tettek ezt Magyarországon is.

Az otthon maradottak egy órával a lányok szereplese utánaz interneten és a település helyi tévéjen nézheti a kitartó munka eredményét, a magyar lányok kiemelkedő teljesítményét.

Az eredményeket szombaton teszik közzé, de biztosak vagyunk benne, hogy mind a pázmándi lányokra, mind pedig a letenyei fiúkra büszke lehet minden magyar!

A legfrissebb képek…  Fotó: Simon Judit

A vágatlan nyers videó…

1. rész

2. rész

3. rész




3 thoughts on “Jól szerepeltek a pázmándi tűzoltólányok az olimpián! – képek, videó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás