Lerakták az új VVSI alapkövét – Fotók

2882

Az Európai Unió által támogatott projekt keretében a VVSI agárdi telepének jelentős része megújul és Európában egyedülálló korai fejlesztő és rehabilitációs központ kerül kialakításra.

Az időkapszula elhelyezése - Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az időkapszula elhelyezése – Fotó: MTI / Kovács Tamás

Ezen beruházás alapkövének letétele zajlott tegnap, augusztus 27-én.  Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Velence-tavi Vízisport Szövetség elnöke és Tóth István Gárdony polgármestere helyezte el az alapkő alatt az időkapszulát. Az eseményen jelen volt  Tessely Zoltán, a térség országgyűlési képviselője és L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára is.

Az alapkő letétele - Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az alapkő letétele – Fotó: MTI / Kovács Tamás

A közbeszerzési eljárás lefolytatása után július 15-én írták alá a kivitelezői szerződést a Laterex Építő Kft.–vel, s ez után a cég elkezdte a bontási munkálatokat, mely során a szálló épületet és a tornatermet szerkezetig visszabontották, a kazánépületeket elbontották. A munkálatok a – VVSI honlapja szerint – terv szerint haladnak és a tornaterem várhatóan már a téli időszak előtt elkészül, hogy a sportolókat ki tudja szolgálni.

UPDATE: Megkeresett minket a VVSI, hogy a látványterv amit közzétettünk még a tervezési fázisból való és nem mutat valós képet. Mellékelték az aktuális látványtervet amit most mi is közzéteszünk. Köszönjük!

A leendő VVSI látványterve

A leendő VVSI látványterve

Munkagép akcióban - Fotó: MTI / Kovács Tamás

Munkagép akcióban – Fotó: MTI / Kovács Tamás

A Fehérvár TV felvétele az alapkő letételről

 Egy kis érdekesség! Az átépítés előtti utolsó légi felvételek…

Fotók L. Simon László facebook oldalán

Fotók Bazsa Fotó oldalán

velenceito.info / MTI / facebook




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás