Még egy hétig LEGO kiállítás a Nemzedékek Házában!

1991

Július 10-én kezdődött és még július 27-ig látható a LEGO kiállítás a gárdonyi Nemzedékek házában, amit eddig több százan látogattak meg.  A kiállításon egy székesfehérvári gyűjtő Törzsök Gábor magángyűjteményét és a LEGO Hungária 6db üvegbúra alatt interaktívan működő LEGO részleteit csodálhatják meg az építőjáték kedvelői.

Néhány szóban a LEGO történetéről: 

1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapította vállalkozását Dániában, melyben fajátékokat gyártott és két évvel később vette fel a „LEGO” nevet. 1947 után kezdett a ma is ismert műanyagból játékokat készíteni pénzügyi okokból. A játék legfőbb újdonsága az volt, hogy a többnyire négyszögletes építőelemek tetején „bütykök” helyezkedtek el, aljuk pedig lyukas volt. Ezzel az eljárással az egészen kis gyermekek is könnyen össze tudták őket nyomni, épp annyira, hogy ne essenek szét, de könnyen szét lehessen őket szedni.  1958-ban született meg az igazi LEGO, aminek a minőségével már elégedett lehetett mind a vásárló, mind a gyártó. Sikerességét bizonyítja, hogy 50 év után az akkori elemekkel a ma gyártottak is kompatibilisek.

 1970-re a kis egyszemélyes vállalkozásból  több mint 900 alkalmazottat foglalkoztató céggé váltak. A következő évtizedek jelentős bővülést és új kihívásokat hoztak mind a játékgyártás, mint a marketing területén. A lányokat először 1971-ben, a babaházak megjelenésekor célozták meg. 1972-ban a közlekedési lehetőségek is kibővültek a vízen úszó hajótestek megjelenésével. 1990-ben a LEGO cég bekerült a tíz legnagyobb játékgyártó közé, egyetlen európai cégként. Sokan nem tudják, de Magyarországon Nyíregyházán is található egy LEGO-gyártó üzem. (Forrás: Wikipedia)

További képeket találhatnak egy helyi fotós (Ódor Balázs) facebook oldalán!

Velencei-tó Sajtó / Velencei-tó Fotó




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás