Csongorért tekernek a Hírlap Bringatúrán – Fotók

1044

Annak ellenére, hogy tavaly rengetegen voltak a Hírlap Bringatúrán, idén – nyilván az időjárás miatt – nagyon kevesen indultak, legalábbis fél 11-ig. Pedig a cél nemes, hiszen idén Szomor Csongor megsegítésére ajánlották a túrát.

Délelőtt kilátogattunk a Fejér Megyei Hírlap jótékonysági bringatúrájára, mely idén a Velence Korzóról startolt. Nem sok esélyt láttunk rá, hogy egyáltalán megrendezik a túrát a szakadó esőben, de fél 10-re már kb. 10-en elindultak a 28 km-es tókörre.

Indulás előtt...

Indulás előtt…

A hivatalos megnyitóra – ami 10 órakor kezdődött – az eső már elállt és egyre több lelkes bringás futott be. A hivatalos megnyitón Koszti András Velence polgármester, Kiss Norbert, Emberi Erőforrások Minisztériumának Ifjúságért- és Sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Kaposvári Károly rendőr ezredes, és Elekes András a Fejér Megyei Hírlap lapigazgató-főszerkesztője köszöntötte a megjelent, elszánt, elhivatott bringásokat, akik a rossz idő ellenére tekernének Csongorért.

Megnyitó

Megnyitó

Elekes András lapigazgató-főszerkesztő a megnyitón jelentette be:

„Ez az idei rendezvény, azáltal, hogy egy jótékonysági akcióra építettük, arra a meggyőződésre juttatott, hogy a következő években minden egyes Hírlap Bringatúra jótékonysági bringatúra lesz. Mindig minden évben lesz valaki, vagy valami aminek a támogatásához Önök, azzal, hogy itt vannak, hozzájárulnak valamilyen formában.”

bringatura020

Csatlakozva a szervezőkhöz, mi is reméljük, hogy esetleg délutánra még többen lesznek, hogy ezáltal is hozzájárulhassanak Csongor felépüléséhez, hogy hamarosan velünk tekerhessen!




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás