Játszóház, kiállítás, locsolóvíz készítés, berzselés – Húsvét Dinnyésen – Fotók

1681

Húsvéti kézműveskedéssel, tojás berzseléssel, játszóházzal, szalaghímző kiállítással, nyuszisimogatóval és bajuszkiállítással várták az érdeklődőket és a családokat szombaton, a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Központban.

A bajuszkiállítást Haraszti Zsigmond, néprajzkutató nyitotta meg, aki elmondta, hogy a kiállítás létrehozásakor a Szent István Király Múzeum fényképei között keresgéltek, s ebből nyújtanak egy apró válogatást, melyet néprajzi és helytörténeti tárgyak is kísérnek.

husvet_dinnyes_online-0127 husvet_dinnyes_online-0131

A kiállításon is szereplő bajuszok tipologizálásához, Herman Ottó, természetbúvár, zoológus, régész, politikus és nem utolsó sorban néprajzkutató, A Magyar Bajusz című kiadványát vették alapul, valamint az Ő terminusait vették át, sőt a tanulmányát is kiállították az érdeklődők számára.

Bajusz tipológia

Bajusz tipológia

Bár Hermann Ottó valószínűleg saját korából sem tudott teljes gyűjtést végezni, mégis úgy vélik, hogy az írásaiban a XX. század elejének leginkább ismert bajusztípusait bemutatja, azokat legjobb belátása szerint elemzi, mely munkával jó iránytűül szolgál, e nemes szőrzet iránt érdeklődőknek.

husvet_dinnyes_online-0143

A kiállítás megnyitóján, Ocsenás Katalin, a Gárdonyi Géza Kulturális Központ igazgatója külön köszöntötte Kis József borbélyt is, aki kiállításon látható Varsányi Imre férfi fodrászmester tanítvány és segédje volt még a háború előtt.

A Bajusz kiállítás és Börzseiné Győry Éva Szalaghímző kiállítása egészen május 2-ig ( hétfő kivételével naponta 10-18 óráig) tekinthető meg.

husvet_dinnyes_online-0150 husvet_dinnyes_online-0162

A kiállítás megnyitója közben a gyermekek már birtokba vették a Hagyományőrző Központ kertjében felállított népi játszóházat, s önfeledten merültek bele a régi idők hagyományos játékaiba.

husvet_dinnyes_online-0165

A főépületben a gyerekek még tavaszi hétpróbán vehettek részt, illatos locsolóvizet készíthettek, kipróbálhatták a tojásberzselést a Tulipiros Játékműhely segítségével, de megismerkedhettek a tojásírókázással is Simon Kati óvónő jóvoltából.

husvet_dinnyes_online-0167 husvet_dinnyes_online-0184

A dinnyési Aranypáva Nagydíjas Iglice Népdalkör a nagymamák süteményeiből tartott kóstolót, de a gyümölcsünnepről megmaradt házi szörpöket is megízlelhettük.

husvet_dinnyes_online-0199

A nap zárásaként Komor László, Állati LaFontaine Mesék c. bábelőadását izgulhatták végig kicsik és nagyok egyaránt. 




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás