Várossá nyilvánítását ünnepelte Velence – képek

1603

Várossá nyilvánításának 11. évfordulóját – a szokásokhoz híven – idén is két napos rendezvénnyel ünnepelte Velence.

Augusztus 19-én a Legszebb konyhakert pályázat eredményhirdetésével vette kezdetét a rendezvénysorozat, majd gyermekprogramokkal várták az érdeklődőket, de fellépett a Velence Korzón felállított színpadon Varga Feri és Balássy Betty is.

Szent-István napi programok keretében a városi ünnepségen szentelték meg az új kenyeret, majd a meseliget óvodánál felavatták Meszleny Gyula püspök emléktábláját.

Közzétette: Balázs Ódor – 2015. augusztus 20.

A Velence Korzó területén egész nap kirakodóvásárral, leanderfesztivál, kiállítással várták az érdeklődőket, majd délután a Nemzetközi Néptáncfesztivál kertén belül lépett fel az erdélyi Zetelkáról érkező Ezüstfenyő Néptánccsoport, a lengyel Folk Song and Dance Ensemble of Warsaw School of Economics néptánccsoport, az indiai Panghat Performing Arts Group és a chilei Ballet Folklorico Tupa Marka csoport.

Közzétette: Balázs Ódor – 2015. augusztus 20.

Közzétette: Balázs Ódor – 2015. augusztus 20.

Az este fénypontja mindenképpen a tűzijáték volt, melynek a hangulata nem csak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is elvarázsolta.

Egy különleges napon, egy különleges nézőpont.
Augusztus 20-i tüzijáték a Velence Korzó tetejéről.

Közzétette: Stehlik Norbert Photo Blog – 2015. augusztus 20.

Még egy kép a tűzijátékról. 🙂
Köszönjük Velence!

Lájkot és megosztást köszönöm!

Közzétette: Stehlik Norbert Photo Blog – 2015. augusztus 20.

Még több kép Ódor Balázs (Bazsa Fotó)

Köszönjük Stehlik Norbertnek a különleges nézőpontról készült borítóképet!




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás