A zichyújfalui szüreti felvonuláson jártunk! – Fotók

1913

Szombaton tartották Zichyújfalun a szüreti felvonulást és bált, mely csaknem egy évszázados múltra tekint vissza a településen. 

Néhány év kihagyással, közel 80 felvonulást tartottak eddig a településen. Az 1950-es évek óta szinte minden évben megrendezik a Velencei-tó könyékén igen népszerű mulatságot, melyre egyre többen látogatnak el családi programként is.

Gyülekeznek a felvonulók a Kastélyparkban

Gyülekeznek a felvonulók a Kastélyparkban

A 13 fogatból álló menet délben indult a kastélyparkból, majd a község három pontján színvonalas előadást láthattak az érdeklődők. Az első megálló a Templom tér volt, ahol hagyományosan süteménnyel, üdítővel kínálták a vendégeket.

A fiatalok műsora...

A fiatalok műsora…

A fellépők között voltak az óvoda nagycsoportosai, az iskola néptáncosai, a Napraforgó Mazsorettcsoport és az első mazsorettesekből és fiatal asszonyokból „összeverbuválódott” táncegyüttes.

Mulatozás...

Mulatozás…

Természetesen a produkciók végén táncra perdült a nézőkkel együtt a bíró és a bíróné is, majd a mulatozás után, a településen még két helyen adták elő a fellépők a repertoárt, majd a nap a kastélyparkban folytatódott a vacsorával és a hagyományos szüreti bállal.

Több videó is készült a fellépőkről, ide kattintva megnézheted!]

 




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük