Velencei-tavi vízi és turisztikai évadnyitó – 2 és fél milliárd a VVSI-nek – képek

1025

2012. május 26-án a Velencei-tavi Vízi Sport Iskola agárdi telepén a szokásokhoz hasonlóan a szakosztályok felvonulásával, ünnepélyes zászlófeévonással és a Velencei-tó megkoszorúzásával nyitották meg a velencei-tavi vízi és turisztikai évadot.

Soltész Miklós államtitkár, a Velencei-tavi Vízisport Szövetség elnöke hangsúlyozta, az a céljuk, hogy egyre többen felismerjék a tó vonzerejét. Úgy vélte, ehhez fejlesztésekre van szükség, hiszen a természeti adottságok megvannak az élsporthoz, a tömegsporthoz és a fejlesztési célú sportoláshoz is.

Az Új Széchenyi Terv keretein belül kívánják megvalósítani a beruházást, amelynek része egy korai fejlesztéssel foglalkozó centrum. „A tervek készen vannak, a teljes beruházás összértéke vélhetően meghaladja a 2,5 milliárd forintot. Ebből 2,2 milliárd forint az uniós forrás, az önrészt az állam adja. Az európai uniós engedély megvan a beruházás elindításához, a kormány néhány héten belül dönt” – tette hozzá. Kiemelte, olyan, egész évben használható fejlesztőkomplexumot hoznak létre, amely egyedülálló Európában. Itt lehetőség lesz fogyatékos, súlyos beteg gyerekek sportolására éppúgy, mint egészséges embertársaiknak. Hangsúlyozta, a külföldi rászorulók, turisták és sportolni vágyók felé is nyitni kívánnak. „Fontos szerepe lesz a projektben a munkahelyteremtésnek. Olyan rehabilitációs munkahelyek is létrejöhetnek, amelyek keretében például vitorlavásznat, hajóalkatrészeket készíthetnek megváltozott munkaképességűek. A létesítmények fenntartása szintén komoly munkaerőt igényel” – fogalmazott.

Deák Csaba, a VVSI-t üzemeltető Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, nyolc különálló épület és két kikötő szerepel a tervekben. Ezek többségét felújítanák, de a kerekes székes vendégek fogadására alkalmas szálló újonnan épülne. A komplexum befogadóképessége 240 fő lesz, amely akár egy nagy nemzetközi verseny megrendezésére is elegendő lehet.

L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, szeretnék a tó körüli kerékpárutat végre teljessé tenni, majd összekötni a váli-völgyi és a vértesi utakkal. Jelezni szeretnék, hogy a tó és környéke szinte valamennyi sportra alkalmas, legyen szó futballról, vízi sportokról vagy kerékpározásról. Ehhez a vonzerőt növelő fejlesztések mellett komoly marketingtevékenységre is szükség lesz.

 Az egész napos rendezvényen a vitorlás bemutatótól a sárkányhajózáson és a szórakoztató játékokon keresztül, Tóth Vera akusztikus koncertjéig mindenki megtalálhatta az őt érdeklő szórakozási lehetőséget.

A délután készült fotókat köszönjük Ódor Balázsnak!

További fényképeket találhatsz a rendezvényről ide kattintva! A vízjel nélküli nagy méretű fényképek megvásárlásával támogathatod munkánkat!

 

MTI / Ódor Balázs




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás