A Baptista Szeretetszolgálat működteti szeptembertől a velencei általános iskolát

847

A Baptista Szeretetszolgálat működteti szeptembertől a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát – tájékoztatta a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-t.

Révész Szilvia elmondta, jelenleg a működési engedélyek beszerzése folyik. Reményét fejezte ki, hogy szeptemberben zökkenőmentesen indulhat az új tanév Velencén, és a fenntartóváltással olyan hozzáadott értékek jelennek meg az iskolában, amelyekkel gazdagodik az intézmény és a település.

Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: a Baptista Szeretetszolgálat kereste meg az önkormányzatot. Február 7-én tárgyalt először a képviselő-testület az átadásról. Akkor úgy döntöttek, kikérik az érintettek (tanárok, diákok, iskolás, szülők) véleményét.

„Csaknem háromszáz ember részvételével tartottunk konzultációkat, és a végén szimpátiaszavazást rendeztünk. Minden esetben 90 százalék felett volt a fenntartóváltás támogatottsága” – tette hozzá. A városvezető közölte, hogy az előkészítést lezáró végszavazás előtti titkos szavazáson a diákönkormányzat, a szülői munkaközösség 100 százalékban, az alkalmazotti közösség 93 százalékban támogatta a változást. „Ezek után nyugodt szívvel dönthettünk a működtetés átadásáról” – mondta. A megállapodás értelmében a két tannyelvű oktatás nem változik, és további öt évig a jelenlegi vezető marad az igazgató. Létszámcsökkentés nem lesz, a pedagógusok azonban közalkalmazottból alkalmazottá válnak, amivel a szakszervezet egyetértett.

Az iskola jelenleg 415 fővel működik, három első osztály indul szeptemberben – tette hozzá a polgármester. Oláhné Surányi Ágnes hangsúlyozta, egyházinak minősül majd az iskola, de nem kötelezik a diákokat a baptista vallás gyakorlására. Ha a szülő mégsem szeretné az intézménybe járatni gyerekét, elviheti Pusztaszabolcsra, oda kötelesek felvenni a tanulót a két város megállapodásának köszönhetően.

Forrás: MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás