A képek nyomot hagynak az emlékezetben

49

Bizonyára megesett már veled is, hogy rábukkantál egy régi fényképalbumra, és nem tudtad megállni, hogy ne lapozd át. Végignézted az összes képet a kisbaba korodról, az ovis csoportképeket, az első iskolai képeket, a családtagjaidat is megszemlélhetted fiatalon. A vicces képekből sem volt hiány, ezt biztosra veszem. Én például majdhogynem csak vicceseket találtam, amikor csecsemő voltam, nem volt fényképezőgépünk sajnos, így ebből a korból nem emlékeztet semmi, pedig nagyon kíváncsi lennék, hogyan nézhettem ki.

A képek mindig egy emléket őriznek. Sokszor egy nagyon fontos emléket, amely később értékelődik fel igazán. Például a szüleinkről készült képek igazi kincset érnek, ha ők már eltávoztak az életből. A személyes és családi képeken túl rengeteg az osztálykép, amelyeket évről-évre elkészítenek, ezeket visszanézve felnőttként igazán vicces visszanézni, a fejlődésünket megfigyelhetjük, ráadásul az osztálytársainkon is jót nevethetünk, hogyan nézett ki akkoriban. A baráti társaságok az iskolában alakulnak ki, ahol megint csak jó újra megtekinteni a régi közös képeket.

Ma már az ember túlságosan sok eseményt dokumentál képekkel, ahelyett, hogy megélné azt a pillanatot. Hiszen így visszatekintve a képre, semmi emlék és jó érzés nem jut majd az eszébe, hiszen nem arra figyelt, hanem arra, hogy lefényképezhesse. Amióta megjelentek az okos telefonok, elterjedt a fényképezgetés, ezek többnyire az elején még rossz minőségű képek voltak, mára azonban a kamerájuk nagyon jó képet, videót képes készíteni. A szelfik is megjelentek, amely önarc fotót jelent, de nem új keletű a próbálkozás, a 20. században is elkezdték.

 A legelső szelfit II. Miklós cár lánya, Anasztaszija Nyikoljevna készítette 13 évesen. Ehhez egyből elkezdték gyártani a szelfi botokat, amelyekkel csoportos képet lehetett szemből készíteni. Mára kezd lejárni, és nagyon olcsón beszerezhető, azonban az elején nagyon sokat kellett kiadni egy ilyen készülékért. Az elektronikus ipar így kapott a lehetőségen, és elkezdte fejleszteni az elektronikai és informatikai mérnökökkel a legmodernebb és legpraktikusabb eszközökért, amilyen a szelfibot is, de a legtöbb próbálkozás sikertelenné vált. Azonban a videózás terén egészen nagyot alkottak, ezek pedig a drónok.

A drón egy olyan, távirányítással működtethető propellerrel repülő kis mechatronikai szerkezet, amellyel a levegőből vehetjük fel, mit csinálunk, vagy mit csinálnak mások, esetleg tájakat videózhatunk le, és még csak fognunk sem kell, így biztosan a legjobb minőségű videót gyártva. nagyszerű dolog, hogy videókat készíthetünk, ez ugyanis többet ad, mint egy kép. Mellesleg a videó megosztó oldalakon se nézhetnénk viccesnél viccesebb felvételeket, ha nem lett volna valakinél épp egy telefon kéznél. A képeket és videókat már a közösségi oldalakon is megoszthatjuk egymással, reagálhatunk mások képeire, beszélgethetünk velük. A fotográfusok képei művészi szintre emelkednek, elgondolkodtatnak minket.

De ha például a kecskeméti Cifrapalota galériáját tekintjük meg, akkor értjük meg igazán, mi a művészet. A festmények ugyanis sokkal mélyebben gondolkodtatják el az embert, főleg, mivel az egész kép egy ábrázolása a festő gondolatainak. Ha Kecskeméten járunk, mindenképpen nézzünk be, hiszen az épület már kívülről is egy csodaszép látványt nyújt. A Zsolnay porcelángyár készítette a cserepeit és a mázas homlokzati díszeket is. Az igényes munka meglátszik a városban, a kecskemetallasok.hu regionális oldala pedig bőven kínál munkalehetőséget bármely végzettség mellé.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.