Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása

565

Velencei-tó – Befejeződött a Velencei-tó július 18-a óta tartó vízpótlása; ez idő alatt a pátkai tározótóból 3 millió köbméternyi vízzel pótolták a tóból hiányzó mennyiséget – közölte a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel kedden.

Csonki István tájékoztatása szerint a vízpótlásnak köszönhetően a Velencei-tó vízszintje elérte a 146 centimétert, ez megfelel az augusztusi időszakra előírt optimális vízállásnak.

A vízpótlásra azért volt szükség, mert a forróság és a csapadékszegény időjárás következményeként a Velencei-tó vízszintje július közepére annyira leapadt, hogy négy centiméterre megközelítette a minimális, 135 centiméteres szabályozási szintet.

A vízpótlással a tó vizének további apadását akarták megakadályozni, illetve szinten tartani a vízállást.

A Velencei-tó apadása egyrészt annak a következménye volt, hogy a korábbi évek hasonló időszakában megszokott csapadékmennyiségnek csupán mintegy 40 százaléka esett le a nyár első felében a tó térségében, másrészt a szeles, forró időjárás hatására naponta akár 1 centiméternyi víz is elpárolgott a tóból.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás