Gárdonyban tanácskoztak a Balaton és a Velencei-tó közbiztonságáról

661

2011. május 4-én Gárdonyban, a Nautis Hotelben tartotta szezonnyitó ülését a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság. A koordinációs bizottságnak Somogy, Zala, Veszprém és Fejér megye rendőrségei a tagjai, akik nem csupán a Balatonhoz, hanem a Velencei-tóhoz látogató turisták nyugalmára is vigyáznak. Idén Fejér megye az elnöke a koordinációs bizottságnak, ez indokolta, hogy megyénk kiemelt turisztikai vonzerővel rendelkező tavának a partján rendezzék a tanácskozást.

Az értekezletet dr. Simon László rendőr dandártábornok, Fejér megye rendőrfőkapitánya nyitotta meg. Az elnöki asztalnál helyet foglaló Tóth István Gárdony Város polgármestere mellett, Vargha Tamás a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte az értekezletet. L. Simon László a Velencei-tó térség országgyűlési képviselője hozzászólásában üdvözölte, hogy Fejér megye látja el idén a bizottság elnöki tisztét. A tanácskozáson jelen volt Oláhné Surányi Ágne, Velence polgármestere is.

Dobai Sándor az RSOE elnöke ismertette a viharjelzők működése terén tett fejlesztéseket és örömmel jelezte, hogy talán már rövidesen egy harmadik viharjelző berendezés kezdheti meg működését a Velencei-tó körül. Bemutatott egy egyelőre a Balaton környékén terjesztett, általuk készített információs kiadványt, ami hasznos tanácsokat nyújt a fürdőzőknek, pihenni, nyaralni vágyóknak. Jamrik Péter a Balaton Fejlesztési Tanács közbiztonsági tanácsosa reményét fejezte ki a tekintetben, hogy talán már a következő alkalommal plusz pénzügyi források igénybevételének lehetőségéről tud beszámolni.

A bizottságban dolgozó megyék koordinátorai egyébiránt kéthetente üléseznek, elemzik, értékelik az elmúlt időszakot és megtárgyalják az előttük álló következő két hét feladatait.

Dr. Sági János alezredes a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, nappal állandó készültségben, éjjel készenlétben vigyázzák a fürdőzőket. Riasztás esetén 5-10 percen belül készek a bajba jutottak segítségére sietni. Az állomány a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezet felkészítésében elsősegélynyújtó, életmentő képzésen vesz részt még a szezon megkezdése előtt. Az elmúlt években átlag 40-70 vízből mentést hajtottak végre a vízi járőrök. 2010. évben egy vízbefulladás történt, de még ezt a számot is szeretnék nullára szorítani. A jelenlegi 101 fős kapitánysági létszámot átszervezéssel 16 fővel növelik a nyári hónapokban, e mellett rendőr szakközépiskolások, rendőr tiszti főiskolások teljesítenek velük szolgálatot a frekventált időszakban.

A közlekedésbiztonságra eddig is, ezután is kiemelt figyelmet fordítanak. A gyermekek megóvása is egyik fontos eleme. Saját kezdeményezéssel már az elmúlt évben elkezdték a tó környéki óvodások gyermek láthatósági mellénnyel való ellátását. Május 5-én 10.00 órakor újabb, közel 600 óvodáskorú gyermeknek adnak át a biztonságot nyújtó eszközből. Velencén a Sportpályára várják a tó északi partjáról és Martonvásár térségéből érkező apróságokat, akik rendőrautókkal, motorokkal, egyenruhás rendőrökkel is ismerkedhetnek ebből az apropóból.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás