Gyereknapoztak Pázmándon – képek

732

Megérte pénteken lurkónak lenni, hiszen gyerekszájtól hangos, vidám kacajtól, boldog arcoktól derült az ég „a gyermekek királyságában”. Gyereknapot tartottak ugyanis a Pázmándi Általános Iskolában, és a szomszédos óvodában.

A Pázmándi Iskola Gyermekeiért Alapítvány szervezésében, a szülők és egyéb jótékony támogatók hathatós segítségével élvezetes programokon vehettek részt a tanulók, többek között a nyolcadikosok „akadályoztatásával”. Minden évben a ballagók vetik izgalmas próbák alá a kisebbeket és felügyelik, bírálják azokat. Ez, ma sem volt másképp. Az akadályverseny állomásait hősiesen kiállt diákok mindannyian egytől-egyik dicséretet érdemelnek. A zsákban futástól, a csillámtetováláson, a lovas szekerezésen át, egészen a lövész próbáig, az egyébként is élmény dús napot a Fejér Megyei Katasztrófavédelem két képviselője, valamint a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet kutyás és fegyveres delegáltjainak bemutatója tette felejthetetlenné.

Az ovisok sem unatkoztak a szomszédban. A kerítés másik oldalán, igazi tűzoltóautóban szirénázhattak kedvükre az arcfestésből érkezők, akik éppen palacsintától maszatos szájjal, a légvárból csusszantak oda, hogy majd a „harmadik műszak” végén fagyival csillapítsák felhevült, adrenalintól édes, bódító éhségüket.

Igen, megérte lurkónak lenni Pázmándon, nekünk felnőtteknek is, mert akárki is tagadja, ma egy kicsit azzá váltunk. És ez még mindig nagyon jó…




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás