Új fejezet kezdődik 2014-től a Leaderben, kevesebb lesz a forrás

731

Sümeg – A közép-dunántúli régió Leader-csoportjai tartottak munkatalálkozót a sümegi vár tövében, igazán gyakorlati tanácsokkal, tapasztalatokkal szolgálva egymásnak.

Fejér megyéből öt csoport képviseltette magát a ma divatos kifejezéssel élve: workshopon, ahol forgószínpadszerűen tudtak közvetlenül is szót ejteni a helyi sikerekről. A Váli-völgyből a Völgyvidék Helyi Akciócsoport, a Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület, a Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület, a Sárvíz Helyi Közösség Egyesület, valamint a Mezőföld Helyi Közösség tagjai jelentek meg, s vitték magukkal ismertetőiket, helyi termékeiket. A vidékfejlesztés mellett szakmai elkötelezettséggel tevékenykedő leaderesek az Európai Unióban bevált és működő módszereket is ismerik, valamint a régi, jól bevált magyar módit sem vetik el, ha az működik! Szinte valamennyi felszólaló – polgármesterek, agrárszakemberek, helyi politikusok, irodavezetők – szájából a legtöbbször elhangzott fogalom az volt, hogy megrögzött vidékfejlesztő. A napjainkban a magyar vidékről készült tanulmányok szomorú képet festenek a fővárostól és az idegenforgalmilag ismeretlen helyekről, ami ellen tudományos módszerekkel és tudatosan kell cselekedni – foglalható össze.

A Völgyvidék irodavezetője, Szendrői Júlia, és elnöke, Ugron Zoltán mányi polgármester vitavezetői szerepet vállaltak. Előbbi környezetvédelmi szakmérnökként az agro-biodiverzitás megőrzését hangsúlyozta, a forrásokkal való takarékosságot, s az ésszerű táj- és tápanyaggazdálkodás fontosságát. Utóbbi a helyi termékek arculatának erősítését, amely a vidék megtartó erejének pillére lehet. Többen is felhozták a hajdan sűrűn emlegetett háztáji gazdálkodás kifejezést, amely az önellátás miatt is  fontos, de a jogszabályi környezet változása nyomán jövedelemszerző foglalkozásként újra felbukkan a vidéki élet szótárában. Az alternatív energiahasznosítás  csekély, a Leader-programokban szorgalmazzák a nap-, szél- és biomassza-energia alkalmazását. A humán erőforrások,  a helyi munkaerő hasznosítása  romló tendenciát mutat, amelynek javításáért a vidékfejlesztő csoportok az adott területhez alkalmazkodó javaslatokat tesznek,  kiviteleznek. Az objektív cselekvési program mellett  fontos a szemléletváltás, amelynek értelmében a fiatalok, az értelmiségiek és a helyi véleményformálók sugározzák a vidéki öntudat létezését és teremtő erejét.
Mezőszentgyörgyi Dávid, a vidékfejlesztési államtitkárság vezetője szerint 2014-től új fejezet kezdődik a Leader-működésben, amikor kevesebb uniós forrás áll rendelkezésre. A helyi erők és ötletek a korábbinál  nagyobb hangsúlyt kapnak.

 Új fejezet kezdődik 2014-től a Leaderben, kevesebb lesz a forrásÚj fejezet kezdődik 2014-től a Leaderben, kevesebb lesz a forrás

Forrás: Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület / FMH




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás