Végre EU-s játszótér a gárdonyi oviban! (+Fotók)

2858

Dicséretes, ahogy az új alapítványi vezetés végzi munkáját. A Gárdonyi Óvodáért Alapítvány elnökét Détári Anikót kerestük fel a hivatalosan szeptember 27-én átadásra kerülő gárdonyi óvodai játszótér, udvar felújításával, szabványosításával kapcsolatban, amelyet a gyerekek az ovikezdésnél már természetesen birtokba vehettek.

Anikó! önkormányzati támogatás nélkül is sikerült ovikezdésre tető alá hozni a játszótér felújítását.

Valóban. Minden közintézmény és közterülethez tartozó játszóteret az EU szabványoknak megfelelően fel kell újítani, lehetőség szerint új játékokkal el kell látni azokat. Ezen előírásoknak sajnos nem feleltek meg az oviban lévő játékok. Mindenképp keresnünk kellett egy olyan céget, amely az eszközök szabványosításával, felújításával, új játékok készítésével foglalkozik.

Szülők és pedagógusok egyaránt kivették a részüket a munkából

Szülők és pedagógusok egyaránt kivették a részüket a munkából

És ez sikerült is. Mi volt az elsődleges szempont?

Természetesen a költséghatékonyság. A Gulyás Team Bt. volt az a cég, amely számunkra a legmegfelelőbbnek bizonyult, hiszen a meglévő, régi játékokat a legegyszerűbben és a legolcsóbb megoldással alakították át. És ez a legfontosabb! („Ezek lehetnek a régi vas, illetve fa játékok egyaránt. Természetesen vannak olyan játékok, melyek szabványosítása nem gazdaságos, ezeket a játékokat bontásra javasoljuk. Sok esetben igen költségkímélő megoldás, hogy a játékok esési terét 1 méter alá helyezzük, ezáltal nem kell az ütéscsillapító talaj. Ez vonatkozhat az íves mászókákra vagy a csúszdás játékokra is. A fa játékok 99%-a szabványosítható” – olvasható a cég honlapján – a szerk.)

A cég felügyeli és kontroll alatt is tartja a játszóteret?

Egy éves karbantartási kötelezettségük van. Van egy ún. karbantartási napló, amivel igazolhatjuk, hogy a felújítás megtörtént, úgyhogy már nyugodtan jöhet bárki ellenőrizni, szabályos eljárást és minden tekintetben szabványos eszközöket fog találni.

Mikor kezdődött a projekt?

2012 őszén kezdtük el felkutatni a cégeket. Maga a felújítás idén nyár elején kezdődött. Nagyon örültünk, hogy a költségvetésbe belefért még két új játék is. A felújítottakon túl egy láncos lépegetőt és egy csúszdás kis várat is beszerezhettünk a gyerekeknek.

Détári Anikó a frissen vásárolt játékot mutatja

Détári Anikó a frissen vásárolt csúszdás kis várat mutatja

Milyen forrásból sikerült finanszírozni a szabványosítást és a vásárlást?

Természetesen dicséret illeti az előző kuratórium gyűjtési akcióit, nélkülük ez nem sikerülhetett volna. Ebből kifolyólag hálás köszönet a szülőknek és óvodai dolgozóknak. Továbbá, adományokból, időszakos ruha és játékbörzék bevételeiből, az adó 1%-ok évről-évre történő felajánlásából, az óvodai bálok jótékony akcióiból. Tehát összességében az óvónők és szülők együttes, valamint az előző és mostani alapítványi vezetők, tagok munkájából és adakozásából kerülhetett elsősorban ennyi pénz az alapítvány számlájára.

Milyen összegről beszélünk?

Pontosan 687 ezer forintban került mindez.

Jó tapasztalni ezt az összefogást. Vannak még tervek? 

Természetesen. A kreativitásnak nincsenek határai. Ésszerű kereteken belül sok mindent meg szeretnénk még valósítani. És tudom, hogy mindez sikerülni fog. Ugróiskola, közlekedő rész, valamint egy nagy táblát is kitennénk, amire falfestés címszó alatt rajzolhatnának, festegethetnének a gyerekek.

Anikó! Örömmel hallgattalak és látom a lelkesedést az arcodon. Az alapítványi vezetőknek, óvodai dolgozóknak és szülőknek is azt kívánom, hogy a közös cél lebegjen mindig szem előtt, nevezetesen a gyerekek felhőtlen boldogsága és biztonságos léte.

A próféta szóljon belőled…

A Velencei-tó TV filmje az Óvoda udvar avatásáról

 

Szerző / Fotók: velenceito.info




2 thoughts on “Végre EU-s játszótér a gárdonyi oviban! (+Fotók)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás