Vízből mentettek a Velencei-tavon

806

A vízi rendőrök két bajba jutott embert mentettek ki a másodfokú viharjelzés ideje alatt. 

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Velencei-tavon szolgálatot teljesítő vízi rendőrei a tó „Nagy-tisztás” elnevezésű vízterületét ellenőrizték szolgálati hajójukkal 2017.szeptember 14-én kora délután, amikor egy férfira lettek figyelmesek, aki egy szörfdeszkába kapaszkodva sodródott a vízben. Amikor közelebb értek hozzá kiderült, hogy a 29 éves budapesti lakos az erős hullámzásban elfáradt, emiatt önerőből nem tudott biztonságban partot érni. A rendőrök a férfit kisgéphajójukba biztonságba helyezték és a partra vitték.

A rendőrök segítségét kérték egy a Velencei-tavon sodródó csónakból 2017. szeptember 14-én 17 óra körüli időben.  A vízi rendőrök a tó „Rigya” elnevezésű vízterületére indultak, ahol a parttól néhány kilométer távolságban megtalálták a bajba jutott 66 éves székesfehérvári lakost, akinek csónakját a viharos erejű szél keltette hullámzás a nádasba sodorta, és önerőből nem tudott partra jutni. A vízi rendőrök biztonsági intézkedés keretén belül kisgéphajójukba segítették a férfit és a partra vitték, csónakját pedig a kikötőbe vontatták.




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.