Állami tulajdonú kft. működteti októbertől a Velencei-tavi Vizisportiskolát

741

Agárd – Az állam által létrehozott, százszázalékos állami tulajdonban levő Pro Rekreatione Non Profit Kft. működteti október elsejétől a Velencei-tavi Vízisportiskolát – jelentette be szombaton L. Simon László (Fidesz),a térség országgyűlési képviselője, Soltész Miklós szociális-és ifjúságügyekért felelős államtitkárral közös sajtótájékoztatón Agárdon.

L. Simon László szerint a kormány tavaly döntött úgy, hogy felszámolja az állam által létrehozott alapítványokat, közalapítványokat, amelyek közé tartozik a két hotelt és egy tábort birtokló velencei Pro Rekreatione Alapítvány is. Miután minden megszűnő alapítvány helyére egy kizárólagosan állami tulajdonban álló kft-nek kell lépnie, az állam létrehozta a 100 százalékos tulajdonában levő Pro Rekreatione Nonprofit Kft.-t.

Tárcaközi egyeztetésen született megállapodás értelmében ez a kft. végzi majd a rendkívül nehéz gazdasági helyzetben levő Velencei-tavi Vízisportiskola működtetését is. Az erről szóló előterjesztést és szerződéstervezetet a jövő héten tárgyalja a Fejér Megyei Önkormányzat.
Az átadás-átvételt és a leltározást követően az önkormányzat felszámolja a jelenleg működő Velencei-tavi Vízisportiskola Nonprofit kft.-t, s az átadás- átvétel levezénylő három tagú menedzsment dönt arról, hogy dolgozói közül kit vesz át. A Pro Rekreation Alapítvány vagyonának átadása után pedig a kft. neve Velencei-tavi Vízisportiskola és Rehabilitációs Központ Nonprofit Kft. lesz.

A Vizisportiskola északi és déli parti ingatlanaiból és ingóságaiból álló vagyonelemeket előbb kezelésbe kapja meg az állam kft-je, majd az önkormányzati vagyonátadást követően, az önkormányzatok konszolidációs folyamatában, a vagyon is állami tulajdonba kerül, „hogy kellő garancia legyen arra, hogy ne vesszen el az érték” – mondta L. Simon László.

Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, szükség van a teljes vagyonelem egy kézben tartására, ezért meg kívánják szüntetni azt az egyik északi parti kikötő ingyenes használatára vonatkozó szerződést, amelyet még korábban kötöttek Fa Nándor egyesületével.
Mint mondta, az elindított folyamat garancia lehet arra, hogy a jövőre 1,2 milliárd forintos hitel visszafizetése előtt álló Vizisportiskolát megmentsék az elárverezéstől, megszüntessék forráshiányát, s megteremtsék a későbbi fejlesztés lehetőségét.

A képviselő szólt arról is, hogy tisztújítást tervez a Vízisport Szövetség, továbbá, hogy a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség kezdeményezi a forrás nélkül és minimális hatáskörrel működő Velencei-tó – Vértes Térségi Tanács megszüntetését, s helyette a tó környéki önkormányzatok részvételével új fejlesztési tanácsot hoznak létre.

Soltész Miklós államtitkár rámutatott: fontos feladat a vizi sportok valódi élsport támogatásának visszaállítása, a Velencei-tó környékén élő gyerekek, fiatalok sportolási lehetőségeinek növelése végett a tömegsport erősítése, újbóli felvirágoztatása, valamint a betegségben szenvedők, vagy fogyatékkal élők számára a rehabilitációs sport lehetőségek biztosítása.

Ezek támogatásra érdemesek, ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a költségvetés tervezése során olyan összeggel próbálja jövőre segíteni a Vizisportiskola és a rehabilitációs sportközpont működését, amely ezeknek a céloknak a megvalósítását szolgálja. Előkészítettek egy 2 milliárd forintos európai uniós pályázatot, amely ha elnyeri a kormány támogatását, elősegítheti a kitűzött célok megvalósítását.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás