Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása

697

Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása, az április eleje óta tartó vízeresztés következtében 11 centiméterrel emelkedett a vízszint – tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője kedden az MTI-t.

Kiss Jenő elmondta, a 2012-es év elején a sokéves átlagtól lényegesen elmaradó csapadékmennyiség következtében a vízszint a szabályozási minimum alá süllyedt. Április 3-án kezdték el feltölteni a Velencei-tavat a zámolyi és a pátkai víztározóból. A vízeresztés megkezdésekor 134 centiméter volt a vízszint, hétfőn pedig 145 centimétert mértek a szakemberek.

„Összesen 4,7 millió köbméter vizet engedtünk le a két tározóból, ami 11 centiméteres emelkedést eredményezett. Előzetes számításaink szerint 16-18 centiméterrel emelkedett volna a vízszint, de egyrészt a talaj sokat elszívott a vízből, másrészt a meleg miatt a természetes párolgás is lényegesen nagyobb volt a vártnál” – tette hozzá.

A Velencei-tó üzemeltetési szabályzata szerint a szabályozási vízszint 140 és 170 centiméter közötti, vagyis a 145 centiméteres vízállás a minimális szabályozási szint közelében van. Ebben az időszakban az optimális vízszint 160 centiméter lenne.

Kiss Jenő szerint elképzelhető, hogy júliusban lesz még egy kisebb vízpótlás. Mivel kevés csapadékra számítanak, a vízpótlással együtt is vélhetően a szabályozási minimumnál alacsonyabb vízállás lesz a tavon a nyári időszakban.

Forrás: MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás