Bezárják az ügyeletet Gárdonyban? Petíciót adtak át a polgármesternek!

3387

Hosszú lesz, megpróbálom a lehető legrészletesebben leírni azt amit eddig tudunk…

A gárdonyi képviselő testület május 11-én megfogalmazta azt a szándékát, hogy a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társuláshoz kíván csatlakozni. Ez egy több hónapos dolog, de tudni kell, hogy már hosszabb ideje problémákkal küzd az ügyelet működtetése, ennek oka pedig az orvoshiány. Gárdonyban van 6 orvos, aki úgymond hadra fogható, ebből 4 felnőtt háziorvos, 2 gyermek orvos. Az egyik felnőtt orvosnak 3 gyermeke van, vagyis jogszabály szerint nem kötelezhető ügyeletre, Dr. Szemenyei Tamás agárdi háziorvos úgy döntött, hogy a továbbiakban Németországban kíván élni és dolgozni és eladta a praxisát, vagyis folyamatban van a távozása. Ő már nem fog ügyelni, s az egyik gyermekorvos a koránál és egészségi állapotánál fogva nem vállal ügyeletet.

Külsős kollégák segítsége nélkül az ügyelet eddig sem tudott volna  működni, de számuk különféle okok miatt az elmúlt időszakban jelentősen csökkent. Nagy vonalakban ezt írta Dr. Kalmár József, a Gárdonyiak Lapjában az ügyeletről szóló cikkében.

A képviselő testület...

A képviselő testület…

Május 12-én a DK helyi szervezete egy nyílt levelet fogalmazott meg Tóth István polgármester számára az ügyelettel kapcsolatban, bár arról nem szól a hír sehol sem, hogy elvileg minimum egy DK-s képviselő (Eötvös Pál) ott ül a testületben, – egy forrásunk elmondása alapján – a jegyzőkönyv szerint nem szólalt fel, nem fogalmazott meg ellenvéleményt és a az összes „ellenzéki” képviselő tartózkodott az ügyben. Érdekes, hogy ott, akkor miért nem tették fel ezeket a kérdéseket, holott az előterjesztéseket elvileg nem az ülésen kapták meg, így lett volna lehetőségük előtte átnézni.

Mindezek után a Facebookon indult a szervezés az aláírás gyűjtésre, melyhez igencsak sokan csatlakoztak politikai pártoktól elhatárolódva, csupán azért, hogy a gárdonyi ügyelet megmaradjon. Az, hogy valóban politikai párttól független a gyűjtés és az aláírók is, mi sem bizonyítja, hogy kevesebb mint két hét alatt több mint 1600 aláírást gyűjtöttek össze és valljuk be őszintén, a DK-nak Agárdon, Gárdonyban, Dinnyésen és Zichyújfaluban ekkora szavazóbázisa nincs.

.

Tényiné Gölöncsér Éva (balra) átadta Tóth István (jobbra) polgármesternek az aláírásokat

A mai gárdonyi képviselő testületi ülésen megjelent több mint ötven civil, képviselője Tényiné Gölöncsér Éva átadta Tóth István polgármesternek azt a petíciót amit eddig több mint 1643-an írtak alá. Kiemelte, hogy az aláírás gyűjtés a lakosság körében mindaddig folytatódik, míg ebben a kérdésben pozitív döntés nem születik, vagyis szeretnék, hogy az ügyelet maradjon Gárdony Város területén. A petíciót Tóth István átvette, majd hozzátette, bízik benne, hogy figyelembe tudják venni a kérésüket, s felajánlotta, hogy későbbi időpontban hajlandó beszélgetni az ügyről.

Szerintem nagy valószínűséggel nincsenek egészen tisztában a helyzettel. Mert ha tisztában lennének a helyzettel, akkor lehet, hogy nem így fogalmaznak, hanem máshogy. De ez majd kiderül a következő hetekben, lehet, hogy hónapokban. – Mondta el a polgármester.

A jelenlévők szerettek volna kérdéseket is feltenni az ügyelet megszüntetésével kapcsolatban, de ezek után nem kívántak foglalkozni az ülés keretében az üggyel, s folytatódott a napirendek szerinti testületi ülés.

Miután nem kérdezhettek a témában, kivonultak a megjelentek...

Miután nem kérdezhettek a témában, kivonultak a megjelentek…

A Velencei Központi Ügyeleti Társulás látja el jelenleg Velence, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Sukoró, Nadap és Pákozd települések orvosi ügyeletét, s most ehhez csatlakozna Gárdony (Agárd, Dinnyés) és Zichyújfalu is. Az ügyeleti ellátottak száma így 17 ezerről 28 ezerre nőne.

A Fejér Megyei Hírlap mai írása szerint orvos-szakmai és ellátás-szervezési szempontból támogatja a csatlakozást Almási Ferenc járási tiszti főorvos, aki szerint sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz megszervezni a tókörnyéki központi ügyeleti ellátást Velencén, ahol ott van a mentőszolgálat is. Hasonlóképpen vélekedik orvosként és egészségügyi hivatal vezetőként is Ferencz Péter, a Velencei-Tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó ügyvezetője.

Megkerestük Koszti Andrást, Velence polgármesterét is az üggyel kapcsolatban, aki elmondta, hogy ma volt egy egyeztetés, ahol a szándékot hivatalosan is megismerték, hogy mit szeretne Gárdony. A megbeszélés folytatása hétfőn (május 30-án) lesz, ahol a felmerült kérdésekre megkapják a válaszokat és akkor fogják meglátni, hogy milyen irányba mehetnek a tárgyalások.

Ha a szándék meglesz a csatlakozáshoz, akkor minden település képviselő testületének döntést kell hoznia a társulással kapcsolatban.

Egy nagyon fontos dolgot kiemelt Koszti Andás, hogy

Az biztos, hogy nem lesz rosszabb a lakosságnak, ha itt döntés születik. És ez nem csak a velenceieknek szól, hanem mind a 11 településnek. Ezt ma el is mondtam, ezzel tisztában van Gárdony Város mint politikai, mint orvosi vezetése.

A polgármester hozzátette, hogy arról tájékoztatták, hogy 3 orvos, 4 asszisztens és 2 sofőr van aki vállal ügyeletet Gárdonyban. Nekik biztos helyük lesz Velencén, senkit sem fognak elküldeni, mindenki foglalkoztatva lesz. Egyébként az ügyelet ellátásáért kapott fizetés Velencén magasabb mint Gárdonyban.

Velence egyik elvárása még, hogy Gárdony kössön szerződést a mentőszolgálattal. Ez gyakorlatilag annyit takar, hogy nem az asszisztencia dönti el, hogy mi a teendő, hanem a hívás közvetlenül a mentőszolgálatra fut be és a mentős dönt a feltett kérdések, válaszok alapján, hogy küldi érte a mentőt, vagy az ügyeletest, esetleg azt mondja, hogy fáradjon be az ügyeletre.

Egyes becslések szerint a gárdonyi önkormányzat évente 5-8 millió forintot is spórolhat a döntéssel, de a szkeptikusabbak lényeges többletköltséggel számolnak. Információink szerint a kiemelt nyári időszakban hétvégén mindenképpen két orvossal tervezik ellátni az ügyeletet, már csak az a kérdés, hogy mi lesz a többi nappal, hogyan fog ekkora körzetet ellátni egy ügyeletes orvos hétközben.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük