Csaptelepekre szakosod tolvajt fogtak Agárdon

671

Közel húsz rendbeli betöréses lopással gyanúsítanak a gárdonyi nyomozók egy 45 éves ózdi férfit, akit 2012. október 31-én az egyik agárdi színesfémtelep közelében fogtak el azután, hogy éppen betörésből származó sárgaréz csaptelepeket adott ott le. A gyanúsítottat a Székesfehérvári Városi Bíróság november 01-jén előzetes letartóztatásba helyezte, tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Agárd, Határ utca és Gárdonyi Géza utca kereszteződésében fogták el 2012. október 31-én reggel akció keretében a Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói azt a 45 éves ózdi férfit, aki a közeli színesfémtelepen 6 kg sárgaréz csaptelepet adott le. Amikor a rendőrök a tárgyakról, illetve a nála lévő szerszámokról, illetve eszközökről kérdezték, először azok származási helyéről nem tudott nyilatkozni.

A lefoglalt "áru"

A lefoglalt „áru”

Amikor adatait a nyilvántartón keresztül a rendőrök leellenőrizték, kiderült, hogy a BRFK XV. Kerületi Rendőrkapitánysága sikkasztás elkövetése miatt körözését rendelte el. Ezt követően a nyomozók előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Bírósági meghallgatására 2012. november 01-jén került sor, melynek során a Székesfehérvári Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.

A gárdonyi nyomozók a férfit eddig 19 rendbeli betöréses lopással gyanúsították meg, amiket Agárd illetve Velence területén lévő lakóházak sérelmére követett el. Az eddigi adatok szerint tavaly decembere óta folyamatosan járta a nyaralóövezeteket, ahonnan rendszeresen csaptelepeket, illetve fürdőszobai felszereléseket tulajdonított el, majd azokat elemeire szedve az agárdi színesfémtelepen adta le.

A férfi által leadott csaptelepek, alkatrészek, amiket a rendőrök lefoglaltak.

A férfi által leadott csaptelepek, alkatrészek, amiket a rendőrök lefoglaltak.

A büntetett előéletű férfi az ezek leadásából származó pénzből tartotta fenn magát. Mivel a pesti rendőrök keresték, ezért költözött le Agárdra, egyik rokona nyaralójába, és innen indulva követte el a bűncselekményeket.

A kihallgatásai során a nyomozókkal együttműködő volt, az általa elkövetett bűncselekményekről részletes, beismerő vallomást tett. Azonban tekintettel arra, hogy az általa elismert betörés összes sértettje még nem tett feljelentést a sérelmére elkövetett bűncselekményekről, a sértettek felkutatása, beazonosítása folyamatban van. Amit nehezít, hogy a nyaralótulajdonosok az ország különböző pontjain laknak.

A fentiek alapján a gárdonyi rendőrök az illetékességi területükön található színesfémtelepeken tervezik átfogó ellenőrzések megtartását társhatóságok bevonásával.

Forrás: FMRFK




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás